Mucsi Attila képzőművész húsz évvel ezelőtt kötött útilaput a talpára, hogy először Magyarországon tanuljon és tanítson, majd Londonba költözött, ahol különböző munkákat végzett. Volt motoros futár, majd úszóoktató, de szabadidejében a képzőművészetnek hódolt. Az utóbbi években hazalátogatásai során újabbnál újabb és szebbnél szebb falfestményeket varázsolt a zentai hídlábra, színesebbé téve ezzel szülővárosát. A pillérek kifestését öt évvel ezelőtt kezdte el, s azóta is minden nyáron ezen fáradozik, így lépésről lépésre alakul ki előttünk alkotása, hogy jövőre az utolsó motívumok is felkerülhessenek a falfestményére.
Napilapunknak nyilatkozva Attila elmondta, hogy tökéletes helyszínnek találja a félreeső híd alatti mikroklímát. Aránylag zárt térről van szó, ezért nagyon hangsúlyosak a többméteres portrék.
Az idei, a sorozatban utolsó előtti festmény egyébként egy lepkemaszk mögül kinéző női portrét ábrázol.
– A korábbi arcoktól eltérően életszerűbb, vidámabb és színekben üdébb, ez része a koncepciómnak, amely a jövőre tervezett résszel válik majd teljessé. Konkrét üzenete ennek a festménynek sincs, része az asszociációs játszótérnek, laza párja a szemközti zöld figurának, ahol szintén megjelenik a lepkemotívum mint összekötő elem. Három nap alatt készült el – mondta, majd megjegyezte, hogy az alkotáshoz egy sugárzó modellt keresett, akit meg is talált.
Attila elmondta, hogy a Zentát színesebbé tévő alkotásaival a szülővárosát szeretné megajándékozni. A pillérfestmények már félkész állapotban is elkezdték élni a saját életüket. Attila ennek kapcsán elmesélte, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, a festmények a fiatalok körében is népszerűek, és – ami talán a legfontosabb – az alkotások az elmúlt öt évben szinte érintetlenek maradtak.
Megjegyezte azonban, hogy voltak ellenvélemények is, amelyek ugyancsak nagyon fontosak a számára. A pilléreken lévő képek vitát gerjesztettek, ezzel egyfajta játék is elkezdődött a hídnál lévő „játszótéren”.
– Számomra értelmezhetetlen okok miatt voltak javaslatok az alkotások lemeszelésére is. Az alkotásokba beleláttak rabszolgaságot, perverziót, homoszexualitást is. Érdekes dolog az asszociáció, de én örültem az ellenreakcióknak is, s időközben a közösségi oldalakon egy akció is megindult a festmények védelmében – mesélte beszélgetőtársam, aki nemrég szerezte meg angol állampolgárságát, de újdonsült szerb–magyar–angol állampolgárként először merült fel benne, hogy elhagyja a szigetet, és felfedez magának egy újabb országot.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
