2024. március 29., péntek

Szerbia európai fejlődéséről

Johannes Hahn a hétvégén az ország vezetőivel és a vállalkozókkal is találkozik

Őszinte és nyitott párbeszédre számít Ivica Dačić külügyminiszter Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési és szomszédságpolitikai biztosával folytatott hétvégén esedékes tárgyalástól, amely során a régió helyzetéről és Szerbia európai integrációs folyamatáról beszélgetnek majd.

A szombati kormányülésen Johannes Hahn is részt vesz majd, és azokról a hétköznapi témákról beszélgetnek, amelyek foglalkoztatják a közvéleményt, és közösen próbálnak majd megoldást találni azokra, emelte ki a külügyminiszter. Ezen az ülésen szó esik majd Szerbia fejlődésének mértékéről az előcsatlakozási folyamatokban. Ugyanakkor megvitatásra kerül az is, hogy az év végéig mely tárgyalási fejezetek megnyitására kerülhet sor.

Dačić hangsúlyozta, hogy Szerbia elsődleges célja, hogy az Európai Unió tagja legyen, ám véleménye szerint az EU-nak aktívabb és élesebb kritikával kellene illetnie azokat a megnyilvánulásokat, amelyek nincsenek összhangban az európai előírásokkal. Ugyanakkor elmondta, hogy Szerbia jó és stabil viszonyt szeretne ápolni Horvátországgal és Bosznia-Hercegovinával, és ezért is reagál azok megnyilvánulásaira, hogy a nyitott kérdéseket párbeszéden keresztül lehessen megoldani.

Michael Davenport, az Európai Unió delegációjának vezetője Hahn szerbiai látogatása kapcsán kiemelte, Hahn, illetve az Európai Bizottság is támogatja Szerbia EU-tagságát, illetve a hatékony regionális együttműködést. Ezért Szerbia fejlődése az európai úton biztos témája lesz Hahn látogatásának. Elmondta ugyanakkor, hogy a találkozó során a tárgyalófelek feltétlenül érintik majd a regionális együttműködés, valamint a 23-dik és a 24-dik tárgyalási fejezet akciótervének alkalmazását is, de szóba kerül majd a Belgrád–Pristina párbeszéd folytatásának lehetősége is. A továbbiakban reményét fejezte ki, hogy hamarosan újabb tárgyalási fejezetek megnyitására is sor kerül majd.

Johannes Hahn találkozik majd Aleksandar Vučić kormányfővel, valamint tárgyal a kormány tagjaival és a parlamentbe is ellátogat, de a Szerbiai Gazdasági Kamara által szervezett gazdasági találkozón a szerb vállalkozók véleményét is meghallgatja.