2021. július 29., csütörtök

Aggály, rettegés és az idővel való küzdelem

Az új transzplantációs törvény szerint a donorkártyát a feltételezett beleegyezés elve váltja fel

Amíg a jelenlegi transzplantációs törvény szerint azoknak, akik szervdonorok szeretnének lenni haláluk után, donorkártyát kell, hogy beszerezzenek, a kidolgozás alatt levő gyógykezelés céljából történő szervátültetésről szóló törvény azonban a feltételezett beleegyezés elvének fogalmát vezeti be, amely szerint minden felnőttkorú polgár agyhalál esetén szervdonorrá válik, persze, ha előtte nem nyilatkozott arról, hogy nem kíván az lenni.

A várólistán levő 800 személynek csupán a 10 százaléka éli meg, hogy szervátültetést végezzenek el náluk, és ezzel meggyógyulhassanak

Kétféle szervdonort ismernek a szerbiai jogszabályok. Az egyik esetben, amikor még az illető életében válik szervdonorrá, ilyesmire csak a vese és a máj esetében van lehetőség, ha a donor a recipiens. A másik pedig az agyhalott (cadaver) donor, amikor a szervdonor az agyhalál állapotába kerül.
A jelenleg érvényben levő törvények alapján azok, akik szervdonorrá akarnak válni, a szervadományozásról szóló program alapján donorkártyát válthatnak ki. Egy olyan önkéntes, non-profit, írásbeli hozzájárulás ez, ami szerint jótékonyságból, gyógyítás céljából ajánlja fel a szerveit az illető az agyhalál bekövetkezte után. A donorkártya kiváltásához nincs felső korhatár, csupán felnőtt korú, beszámítható, önállóan döntésképes személynek kell lenni. A cukorbetegek, a daganatos betegséggel, vagy a neurológiai nehézségekkel küzdők azonban nem lehetnek szervdonorok, ahogy a kábítószer-élvezők, a súlyos szívbetegek, vagy vesebetegek, a HIV-pozitív személyek, illetve a hepatitisz B és C-vel fertőzöttek sem ajánlhatják fel a szerveiket.
Szerbiában több mint 115 ezer ember döntött úgy, hogy amennyiben agyhalál állapotába kerül, szerveiket mások gyógykezelésére ajánlja fel.

A szervdonorkártyát a Katonai Akadémia adja ki, a hozzájárulást is náluk kell az érdekelt személyeknek leadni. Ezt a donorkártyát, amennyiben az illető meggondolta magát, vissza is lehet vonni, sőt, mivel a donorkártya nem számít hivatalos okmánynak, csupán szándéknyilatkozatnak, a hozzájárulás ellenére a családtagok is megakadályozhatják a szervek felhasználását.
Ma megközelítőleg 800 személy szerepel a várólistán, akik szervátültetésre várnak, hiszen az életüket csak ez a beavatkozás mentheti meg. És bár a tavaly végzett kérdőíves felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka pozitívan tekint a transzplantációs beavatkozásokra, Szerbia sajnos a hiányos törvényes előírások miatt, de az információhiány, illetve az egészségügy iránt tanúsított bizalmatlanság miatt is az európai országokhoz képest, ami a szervek felajánlását illeti, nagy rossz pozíciót tölt be. Mint arra Aleksandar Vučić kormányfő a téma kapcsán a napokban rámutatott, a várólistán levő 800 személy csupán 10 százaléka éli meg, hogy szervátültetést végezzenek el náluk, és ezzel meggyógyulhassanak. Hiszen csupán három szervdonor jut egymillió lakosságra. A jelenlegi törvényes előírások nem mutattak kellő eredményt, ezért személyesen támogatja az új gyógykezelés érdekében történő szervátültetésről szóló törvény meghozatalát.
– Felelős társadalomként meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy több életet tudjunk megmenteni. Ez személyes küldetése kell, hogy legyen mindannyiunknak – emelte ki Vučić, miután Az élet legfontosabb telefonhívása elnevezésű országos program keretében a napokban találkozott azzal a hét beteggel, akik a program keretében szervátültetésre várnak.
Az új donortörvény egy fontos újdonságot tartalmaz, mégpedig a feltételezett hozzájárulás elvének fogalmát, ami szerint minden polgár a halála után potenciális szervdonorrá válik. Ennek kapcsán dr. Milenko Stojković, a szövet- és sejtátültetéssel foglalkozó bizottság tagja korábban elmondta, a feltételezett beleegyezés elvét azoknak az országoknak a mintájára vezetnék be, akik már rendelkeznek tapasztalatokkal. Elmondta, amellett, hogy ma nagyon alacsony azoknak a száma, akik jótékonyan felajánlották szerveiket és donorkártyával rendelkeznek, miután bekövetkezik az agyhalál az illetőnél, ha a család nem hagyja jóvá a szervek eltávolítását, a donorkártya ellenére az orvosoknak bele kell nyugodniuk a család döntésébe. Így a több mint százezer donorkártya tulajdonosból csupán 30 ezer szervdonorral számolhat az ország, közben pedig Szerbiának több mint 2 millió szervdonorra lenne szüksége, hogy a szervátültetésre várakozók számára a túlélést és életminőségük javítását jelentő transzplantációra rövidebb időn belül sor kerüljön.
Magyarországon, Horvátországban, illetve több fejlett európai országban is a hivatalos jogszabályok alapján a szervadományozással kapcsolatban a feltételezett beleegyezés elve érvényesül, ami szerint nem beleegyezés, hanem tiltakozás esetén van szükség írásos nyilatkozatra.
Szerbiában is ennek az elvnek a bevezetése után csak azok nem válnak az agyhalál beállta után szervdonorrá, akik életükben kinyilvánították, hogy nem kívánnak azzá válni, és a községi, vagy városi hivatalokban, valamint a bíróságon írásos nyilatkozatot tesznek erről. Tervek szerint a belügyi szerveknél vezetik majd azt a nyilvántartást, ahol minden polgárnál fel lesz tüntetve a szándéknyilatkozat megléte, vagyis erről az orvosoknak minden esetben érdeklődniük kell majd, mielőtt elvégeznék a szervek eltávolítását.
Még ebben az esetben is azonban a család szava a döntő, a hozzátartozók leállíthatják a beavatkozási folyamatot.
A szervátültetéssel foglalkozó kormánybizottság, illetve a szövetek és sejtek átültetésével foglalkozó kormánybizottság két törvény kidolgozásán dolgozik, a szervátültetésről, valamint a szövetek és sejtek átültetéséről szóló törvényen. Az év elején a törvénytervezetek nyilvánosság elé terjesztését június elejére ígérték, ám a választások és a kormányalakítás miatt ez a folyamat elhúzódott, várhatóan az őszi hónapokban kerül közvitára.