2024. április 19., péntek

Újraegyeztettek a Belgrád–Budapest vasútvonal ügyében

Szerb–magyar közös pályázatot nyújtanak be az EU-hoz a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal felújítására

Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter pénteken tárgyalásokat folytatott Kína, illetve Magyarország küldöttségével a Belgrád–Budapest vasútvonal korszerűsítését és felújítását felölelő közös projektumról. A téma kapcsán a felek immáron ötödik alkalommal ültek össze, hogy a projektum megvalósításának következő lépését is megtárgyalják. A Szerbia Palotában Zorana Mihajlović által vezetett munkacsoport Vang Hsziao-tao, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság alelnöke és Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere által vezetett delegációval folytatott tárgyalásokat.

A magyar és szerb vasúttársaság között létezik már egy megállapodás, megkezdődtek a szakmai előkészületek arra, hogy kétvágányú, végig villamosított pályát alakítsanak ki, amelyen a vonatok óránkénti 160 kilométeres sebességgel tudnak haladni (Fotó: Molnár Edvárd)

Illusztráció (Fotó: Molnár Edvárd)

A GYORSABB VASÚT JOBB MEGOLDÁS

Zorana Mihajlović az N1 televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, a szerb kormány készül a Belgrád–Budapest vasútvonal korszerűsítésével kapcsolatos kommerciális projektum aláírására, de ha az nem felel meg az európai előírásoknak, a szerződést sem írják alá.

A miniszter asszony kiemelte, már másfél éve tárgyalnak a Belgrád–Budapest vasútvonal korszerűsítéséről. Ezek a tárgyalások azért húzódnak ilyen sokáig, hiszen nemcsak egy országot érint az építkezés. Hozzátette, hogy a vasútvonal egyik szakaszán orosz hitelből már folynak a munkálatok.

– Amíg korábban 160 kilométer óránkénti sebességű vasútvonalról tárgyaltunk, most a kínai féllel azt fontolgattuk, hogy a közlekedés 200 kilométer óránkénti sebessége jobb megoldás lenne. Megközelítőleg 3 óra 50 perc alatt Begrádból Budapestre lehetne érni – hangsúlyozta Mihajlović. Hozzátette, hogy reményei szerint, a Rigában megtartásra kerülő Délkelet-Európa 16 országa és Kína csúcstalálkozóján, amelyen jelen lesz mind a három ország kormányfője is, aláírhatják a szerződést.

A trilaterális tanácskozáson a felek abban állapodtak meg, hogy a következő találkozóra Budapesten kerül sor.

NEMZETI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEK IS

Szijjártó Péter ezt követően tárgyalásokat folytatott Aleksandar Vučić kormányfővel, majd pedig Ivica Dačić külügyminiszterrel is, amely során az aktuális témákkal, illetve Magyarország és Szerbia gazdasági és politikai együttműködésével kapcsolatos, valamint a régióban kialakult helyzettel foglalkoztak. Vučić és Dačić is megköszönte Magyarország támogatását Szerbia európai útján.

Magyarország és Szerbia szoros stratégiai szövetségesei egymásnak, ez néhány évvel ezelőtt még teljes mértékben elképzelhetetlen volt – nyilatkoztata Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban az MTI hírügynökség tudósítójának, miután megbeszélést folytatott Ivica Dačićtyal, valamint Aleksandar Vučićtyal. Szijjártó elmondta, Magyarországnak nemzetbiztonsági és gazdasági érdeke is Szerbia európai uniós integrációja, ezért Budapest azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió 2020-ig zárja le az EU-csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával.

A két ország kereskedelmi kapcsolatai kapcsán rámutatott arra, hogy az első fél évben 5,3 millió euróval nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, ami meghaladta a 900 millió eurót, ezzel Szerbia bekerült Magyarország húsz legfontosabb kereskedelmi partnere közé, Magyarország pedig Szerbia negyedik legfontosabb uniós kereskedelmi partnere.

Folytatódnak a munkálatok a két új magyar–szerb határátkelőhely megnyitása ügyében – részletezte a pénteken elhangzottakat a tárcavezető, majd elmondta: közös pályázatot nyújtanak be az Európai Unióhoz a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal felújítására, ami a határ mentén élő magyarok és szerbek számára is komoly előrelépést jelent.