2024. április 20., szombat

Takarítás az egyetemvárosban

Nemrégiben nagytakarítási akciót szerveztek az egyetemvárosban, a Műszaki Kar hallgatói és professzorai mellett ott voltak a Városi Köztisztasági Közvállalat dolgozói is, akik a szükséges felszerelést is biztosították.

Az akcióval arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos megőriznünk életkörnyezetünket, a fiatalok összeszedték a karok épületei közötti hulladékot, megtisztították a járdákat és az útszegélyeket, szebbé tették azt a területet, ahol nap mint nap tartózkodnak. A Čistoća közvállalatból emlékeztetnek arra, hogy továbbra is támogatni fognak bármilyen – egyéntől, egyesülettől vagy munkaszervezettől eredő – kezdeményezést, amelynek célja életkörnyezetünk szebbé, tisztábbá tétele, vagy amelyiknek környezetvédelmi-nevelési jellege van. A közvállalatban örülnek annak, hogy az ISWA kongresszust az idén éppen városunkban szervezik meg, hozzájárulva ezzel is a környezetvédelmi tudat növeléséhez. A nemzetközi rendezvényt szeptember 19-e és 22-e között szervezik meg, hulladékok újrahasznosításának technológiáiról lesz szó. Emlékeztetnek, hogy a hulladék-újrahasznosítás minden polgár kötelessége, és egyben felszólítanak mindenkit arra, hogy közösen mutassuk meg, bizonyítsuk be a kongresszusra érkező vendégeinknek, hogy Újvidék valóban az ország legtisztább városa!