2024. március 29., péntek

Adó-visszaigénylés helyett szülői pótlék

Új támogatási rendszert dolgoznak ki az újszülöttek szüleinek megsegítésére

A pénzügyminisztérium hamarosan olyan javaslatot terjeszt elő, miszerint megszűnik a babatápokra és a babakelengyére felszámolt forgalmi adó visszaigénylésének a lehetősége, mert a kormány inkább a szülői pótlék összegét szeretné megnövelni – nyilatkozta tegnap Aleksandar Vulin munkaügyi, foglalkoztatási és szociális védelmi miniszter.

– Abból indultunk ki, hogy azt az összeget, amit adótérítésre különítettünk el, egyformán osztanánk ki szülői pótlékként, így növelve meg a szülők támogatását – emelte ki Vulin. Hozzátette, a javaslat egyelőre kidolgozás alatt van, és az adatok begyűjtése is folyik még, de reményei szerint a szülők ilyen jellegű támogatása jobb eredményre vezet majd.

Az új rendelkezés várhatóan már 2017. január elsején hatályba léphet.

A kormány erre a lépésre a Nemzetközi Valutalapnál (IMF-nél) kötelezte el magát a múlt héten, mielőtt lezárták volna az IMF-fel kötött készenléti megállapodás negyedik és ötödik felülvizsgálatát.

Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke elmondta, a szülők számára többfajta támogatás is rendelkezésre áll, az állam nem csupán a babafelszerelésre felszámolt forgalmi adó visszaigénylésén keresztül nyújt támogatást, ami jelentős mértékben leterheli az állami költségvetést.

– Egy olyan elfogadható megoldás után kutatunk, amely a korábbihoz hasonló hatást ér el, de nem terheli le annyira az állami költségvetést. Fontos, hogy azok a megoldások jók legyenek a szülők számára, de a gyártók és a termelők számára is, akiknek azért fontos a szülőknek nyújtott támogatás, mert ily módon több árut adhatnak el – emelte ki Čadež.

A Bebac szülői portál is reagált ennek a kormánydöntésnek a hírére. Élesen kritizálta a kormányt, miszerint ezzel a rendelkezésével csak azt bizonyítja, hogy nem érdekli több tízezer család sorsa. Véleményük szerint nem az adó-visszaigénylés lehetőségét kell megvonni a szülőktől, hanem a babatápokra és -kelengyére felszámolt adót kell eltörölni.

– Ha nem képesek megoldást találni a lassú és működésképtelen adminisztrációra, és ha valóban ez lenne az oka annak, amiért megszüntetik az adó-visszaigénylés lehetőségét, akkor mi azt javasoljuk, töröljék el teljesen a babakelengyére és a babaételekre rászámolt adót – áll a portál közleményében.

A Bebac közleménye szerint a kormány ezzel a döntésével csak a szürkegazdaság fejlődésének kedvez, arra ösztönzik majd a szülőket, hogy külföldön vásárolják meg a gyermekeik számára szükséges kellékeket.

– Végképp felháborító, hogy az államvezetés az alacsony születési mutatók mellett is képmutató módon játszadozik a szülők és a babák jövőjével és megélhetésével – értékeli a portál.

Dragana Soćanin, a Roditelj egyesület elnöke a Večernje novosti napilapnak adott nyilatkozatában kiemeli, az állam nem jól közelítette meg a témát, hiszen az adó-visszaigénylés lehetősége eddig a szülői költségeket csökkentette. Adataik szerint évente a szülők a babakellékekre 12–16 ezer dinárt igényelhettek vissza. Hozzáteszi, a szülői pótlék 2–5 ezer dináros megemelése nem tudja teljes mértékben felváltani az adó-visszaigénylés adta költségcsökkentést. Soćanin szerint az adó-visszaigénylésre és a szülői pótlékra is szükség van.

Szülői pótlék címén ma több mint 60 ezer gyermek után fizet az állam. Az elsőszülött gyermek szülei összesen 38.008,09 dinárt kapnak egy összegben. A második, harmadik és negyedik gyermek után járó összeget 24 részletben folyósítják a szülők számlájára, ez a második gyerek esetében havi 6192,75 dinár, a harmadik esetében 11.146,44 és a negyedik esetében 14.861,77 dinár. Júliusra a szociális védelmi minisztérium adatai szerint az állami költségvetésből szülői pótlék címén összesen 575.452.557 dinárt fizettek ki.