2024. április 20., szombat

Kolibri a családokért

Nevet igen, de célt nem változtatott a Kolibri Egyesület – A karitatív tevékenységen volt a hangsúly az elmúlt hónapokban

Az év első felében nevet módosított a Kolibri Nagycsaládos Egyesület. A változtatást követően Kolibri a családokért Egyesület néven folytatják a munkát. Gajda Nóra, az egyesület elnöke az egyesület elmúlt fél évéről számolt be.

– Az tette szükségessé a módosítást, hogy az egyesület ötéves fennállása sem volt elegendő arra, hogy meggyőzzük, bizonyítsuk, hogy rendezvényeink több generációsak, mindenkihez szólnak (kis és nagycsaládosoknak egyaránt), sokszor elhangzott a rendezvények után, hogy „láttuk, jó volt, szép volt, de mi nem vagyunk nagycsaládosok, ezért nem mentünk”. Nevünk változtatása egyfajta bátorítás azoknak, akik eddig kirekesztve érezték magukat a közösségünkből, hiszen egyesületünk továbbra is fontosnak tartja, hogy egymást, vagyis a családokat önerőből, szervezéssel, megértéssel, tapasztalattal segítsük, merthogy olyan kevesen vagyunk már egymásnak – magyarázta Gajda Nóra.

A Kolibri elnöke azt mondja, tevékenységük továbbra is szerteágazó. Júniusban szervezték meg a sorrendben hatodik Bringatúrát, amit minden évben a Környezetvédelmi világnap alkalmából tartanak.

– Az elmúlt hónapban és napokban is tevékenységünk főleg karitatív jellegű. Talán az iskolára, óvodára hangolódva, sokan végeznek nagytakarítást, és közben megválnak felesleges dolgaiktól, értve ez alatt sok ruhát és bútort is. Mint ismeretes, több település családjai tartoznak egyesületünkhöz, így három településen is van „turkálónk”. A karitatív munkában partnerünk a szabadkai Caritas, és ami számomra nagyon kedves, hogy több olyan család is, amelyek külföldre vándoroltak. Sokan egy-egy hazalátogatás alkalmával hazahozzák a számukra ott feleslegessé vált dolgokat, és vannak, akik közvetlenül egyesületünk számára gyűjtik össze munkahelyükön, barátaiktól a sok hasznos dolgot, ami nagy segítséget jelent az itteni családok egy részének – mondja tevékenységükről Gajda Nóra.

Júliusban a szabadkai Smile NCSE-vel közösen látogatást tettek Szegeden. 140 fős csoportjuknak a Magyar Nemzeti Cirkusz kedvezményes belépést biztosított. Szintén a júliusi hónapban jártak Tihanyban a Levendulanapokon.

– Idén is tíz kisgyerek vett részt az Erzsébet-program keretében szervezett Erzsébet-táborban Fonyódon. A balatoni táborban egyesületünk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének tagszervezeteként vehetett részt. Nagy segítség volt a kedvezményes táborozás lehetősége a családoknak, és hatalmas élmény a gyerekeknek. Idei sikeres pályázásunk eredményeképpen hamarosan megkezdjük a családlátogatásokat, a kisbabás családoknak pelenkával és egyéb babaápolási cikkekkel kedveskedünk, testvéreknek édességet viszünk. Másoknak mosóport és édességet juttatunk. Karitatív tevékenységünk önerőből nem működik. Kizárólag jószándékú emberek, intézmények, civil szervezetek együttműködésével valósulhat meg. A Vajdasági Johannita Segítőszolgálattal való jó kapcsolatunk hozadékaként kerekesszéket juttattunk a hajdújárási egészségház rendelőjének, amely a mozgásukban korlátozott betegek könnyebb bejutását hivatott szolgálni az utcáról vagy az egészségház udvaráról a rendelőbe. Szintén a segítőszolgálatnak köszönhetően kerekes járókerettel és könyökmankóval tudtunk segíteni az arra rászorulóknak. Összefogás eredménye az is, hogy villanytűzhelyet juttattunk a Hajdújárási Nyugdíjas Egyesület konyhájának, amelyet egy-egy rendezvénykor egyesületünk is igénybe vehet – mesélte az elnök asszony.

Fókuszban a család elnevezésű, háromnapos rendezvényüket októberre szervezik. Ennek előkészületei most vannak folyamatban.