2024. április 19., péntek

Tanévkezdés Kishegyes községben

Idén nem volt gond az osztályindítással Bácsfeketehegyen – A jövőben nem lesz három tagozat Kishegyesen

Tegnap volt az első tanítási nap az iskolákban. Mind Kishegyesen, mind Bácsfeketehegyen kevés az elsős a többéves átlaghoz képest. Igaz, Bácsfeketehegyen picit jobb a helyzet, mint a tavalyi tanévben, mondta el Bojtos Béla, a Nikola Đurković Általános Iskola igazgatója.

Az elsősök fogadása a kishegyesi iskolában (Ótos András felvétele)

Az elsősök fogadása a kishegyesi iskolában (Ótos András felvétele)

– Az idei évben nem kellett kérvényezni a Magyar Nemzeti Tanácstól, hogy engedélyezze az osztály indítását, mert 17 diákunk van magyar nyelven. Valószínűleg többen is lettek volna, de néhányan tanévkezdés előtt külföldre költöztek szüleikkel. A szerb nyelvű tagozaton 24 diák van, tehát két tagozatba fognak járni. A tankönyveket már megrendeltük, igaz, az ingyenes tankönyvekről még semmit sem tudunk a minisztérium irányából. De bizonyára lesznek, mert kiírták rájuk a közbeszerzést. Az egyéb tankönyvek már itt vannak nálunk, és a jövő hét során kiosztjuk őket – mondta el Bojtos, majd arról is szólt, hogy a statisztikai adatok alapján beállt valamiféle egyensúly a diákok létszámában.

– Kisebb eltérésekkel tudjuk tartani azt a 340–350-es, többnyelvű diáksereget, amennyi jelenleg is van. Az itt dolgozók létszáma ugyanúgy maradt 54, mint a tavalyi évben, azzal, hogy nem mindenki dolgozik teljes normával – tudtuk meg az iskolaigazgatótól.

Míg Bácsfeketehegyen a tavalyi évhez képest kicsit növekedett a létszám, addig Kishegyesen nem változott lényegesen, viszont mégis negatív változást hozott az új tanév, számolt be Hajvert Ákos, a Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatója.

– Az idei év vízválasztó a kishegyesi iskola életében, ugyanis úgy tűnik, hogy ettől az évtől nem lesz többé három tagozat. Idén 37 magyar ajkú és 3 szerb ajkú elsős kezdi meg itt az első évet. Tehát, összesen 40-en vannak, a magyar gyerekek két osztályban, a szerbek pedig kombinált tagozaton fognak majd tanulni. Nagyjából ugyanannyi diák van, mint a tavalyi évben, de ez a tendencia most már maradni, vagy inkább csökkenni fog. Jelenleg csak az ötödik és a hetedik osztályban van 3 tagozat magyar nyelven, a többiben csak kettő. Tíz évvel ezelőtt szinte minden évfolyamban három tagozat volt, s most már csak a két említett évfolyamra jellemző – mondta el Hajvert, majd arról is beszámolt, hogy sok gyerek esetében egyéni tantervet kell javasolniuk a szülőknek. A speciális tagozatok hiányában az egyéni tanterveket a rendes osztály keretében kénytelenek megoldani, amire pedig az osztályonkénti egy pedagógus kevés, mondta a tanévnyitón az igazgató.