2024. április 20., szombat

Polgárőrök segítik a határvédelmi munkát

Az ország más térségéből érkező polgárőrök is segítik a rendőrség munkáját a Bács-Kiskun és Csongrád megyei szerb határszakaszon – jelentette be az Országos Polgárőr Szövetség elnöke csütörtökön Mórahalmon.

Túrós András elmondta, Fejér, Jász-Nagykun és Békés megyéből vendég polgárőrök érkeznek a határ menti térségbe, feladatuk elsősorban a nyolc kilométeres sávban található településeken élők biztonságérzetének javítása lesz. A polgárőrök, ha gyanús személyeket látnak, értesítik a rendőrséget, de ha migránsokkal találkoznak, feltartóztathatják őket. A szolgálatot ellátó polgárőrök a külterületek, tanyák biztonságára is kiemelt figyelmet fordítanak – hangsúlyozta az elnök.

Túrós András közölte, Csongrád megyében a határ menti sávban található kilenc településen 230 polgárőr teljesít szolgálatot, az ő munkájukat naponta 15, az ország más részéből érkező társuk segíti.