2024. április 18., csütörtök

Országot „cserélnek” a turisták

Jól kezdődött az idei év a turizmusban a világ sok országában. Néhány kiterjedt régióba és egyik-másik földrészre, így Ázsiába, a Csendes-óceán vidékére vagy a Szaharától délre eső területekre 10-13 százalékkal többen érkeztek már az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban.

A terrorveszély azonban jelentősen megváltoztatta az utazók preferenciáit, s ezzel több felé súlyos károkat okozott az idegenforgalomnak, illetve a gazdaságnak.

Egyiptom alighanem a legnagyobb vesztesek közé sodródott. Az ország régóta függ az idegenforgalmi bevételektől és a külföldi tőkebeáramlástól, de ezek 2011-től jelentősen visszaestek. A békésebb időkben a turizmus termelte az egyiptomi GDP 11,4 százalékát.
A rendszerellenes tüntetések miatt kialakult politikai bizonytalanság és a terrortámadások azonban mindent megváltoztattak. Erre utal az az adat is, mely szerint az első három hónapban – éves összevetésben – már majdnem 50 százalékkal csökkent a külföldről érkező turisták száma. A visszaesés miatt kevesebb pénz folyt be az államkasszába, ezért Kairó a Nemzetközi Valutaalaptól próbál 12 milliárd dollár hitelt szerezni.

Hasonló kellemetlenségekkel kénytelen szembenézni Törökország is, ahol az első negyedévben a turizmusból származó bevételek 16,8 százalékkal estek vissza. A helyi idegenforgalomnak azonban további nehézségekre kell felkészülnie, mivel nemcsak terroristák veszélyeztetik az országot, hanem komoly felfordulást okoz a júliusi puccskísérlet utáni belső zűrzavar, a migránsáradat és a szomszédos Szíriában dúló háború is.

Ám nemcsak Kairóban vagy épp Isztambulban kevesebb az idegenből érkezett vendég, hanem Párizsban és Brüsszelben is. Más uniós városokat is kerülnek a turisták, de azért akadnak olyan helyek is ahová többen látogatnak, biztonságosabbnak gondolva ezeket az úti célokat.

Az európai országok közül alighanem a világ egyik turisztikai nagyhatalmának számító Franciaország került a legkellemetlenebb helyzetbe. Az al-Kaida és az Iszlám Állam fanatikusai által 2015 óta elkövetett terrorakciók rengeteg külföldit riasztottak el. Sokan nem tartják biztonságosnak Franciaországot, ahol emiatt csak júliusban tíz százalékkal csökkent a más kontinensekről érkezett utasok által eltöltött vendégéjszakák száma.
A Földközi-tenger partján fekvő Nizzában a – 86 ember halálát okozó – júliusi terrortámadás óta 45 százalékkal estek vissza a szállodai foglalások. Veszített népszerűségéből Párizs is.

A riasztó fejlemény miatt a francia kormány külön programmal próbálja visszacsábítani a turistákat.

A vészhelyzetet másutt is megsínyli az idegenforgalom. A nyári idény több országban (például a korábban oly népszerű Marokkóban és Tunéziában) is rosszul kezdődött, és úgy is végződik. Ezt májusban is sejteni lehetett, hiszen már akkor megtorpantak a szállodai foglalások. A vakációzni vágyók óvatosabbá váltak, s a gyanúsnak tartott országokat megbízhatóbbakra „cserélték”.

A terrorista veszélynek (idegenforgalmi szempontból) azért nyertesei is vannak: elsősorban azok az államok, amelyeket biztonságosabbnak tartanak a nyaralni vágyók. Európában ilyen úti célnak számít Bulgária, Horvátország, Olaszország, Portugália és Spanyolország. Ezekben virágzik a turizmus.
A biztonsági kockázatok ellenére az utazási kedv továbbra is változatlan a világ nagy részében. Sőt az ENSZ idegenforgalmi szervezete (UNTWO) arra számít, hogy az idén a nemzetközi utazások akár 4,5 százalékkal, 2020-ig pedig évi 3,8 százalékkal növekednek.