2024. március 28., csütörtök

Élt tizenhét évet

Júniusban jelent meg az adai Körkép havilap utolsó száma – Kérdésessé vált a kisújság fennmaradása – A község támogatást ígért

Az adai Körkép havilap júniusi számában a szokásos vezércikkét Gecsei István fő- és felelős szerkesztő, az adai első helyi közösség titkára az alábbi sorokkal zárta:

A Körkép utolsó száma (Gergely Árpád felvétele)

A Körkép utolsó száma (Gergely Árpád felvétele)

„Mint ahogy már néhányszor jeleztem, a Körkép kisújságunk kiadása egyre nehezebben megy. Megteszünk mindent, hogy önökhöz, hű olvasóinkhoz minden hónapban eljusson a Körkép legújabb száma, de községi támogatás nélkül mégiscsak nehéz. Az új összetételű községi vezetéshez fordulunk támogatásért, mert most júniusban kereken 17 éve rendszeresen, havonta megjelent a Körkép, és szerintünk kár lenne, ha megszűnne. Amíg küldöttségünknek nem sikerül tárgyalóasztalhoz ülnie a községi vezetőkkel, addig egy kis szünet következik a lap kiadásában. Következő számunk augusztus végén jelenik majd meg, és ezzel kapcsolatban megértésüket kérjük.”

Augusztus elmúlt, de a sokak által kedvelt kisújság nem jelent meg, tovább késik. Az okokról és a folytatás lehetőségeiről Gecse Istvánnal beszélgettünk:

– Annyit mondhatok, hogy a Körkép a jelenlegi formájában kifullad velem együtt. Úgy érzem, nekem itt be kell fejeznem, ami természetesen nem azt jelenti, hogy másik, frissebb, fiatalabb gárdával és szerkesztéssel nem élhet még éveken át, de én befejeztem. A lap sorsáról a hamarosan összeülő közgyűlés dönt majd – mondta, majd így folytatta:

– Annak idején, 17 évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel, pénz nélkül, szabadidőben kezdtük készíteni a mi kisújságunkat. Jól fogadta a lakosság, kialakult egy jó kis gárda, amelynek tagjaira lehetett számítani. Egészen a közelmúltig minimális költségvetéssel, évi 1–1,2 millió dinárból ki tudtuk hozni a kezdetben 1100, újabban mintegy 800 példányban készülő Körképet. Ez a szám is még tekintélyesnek mondható egy helyi kisújságra nézve, de már az elmúlt évben, az utóbbi hónapokban egyre kevesebb újságot sikerült eladni, egyre több gond merült föl lapunk háza táján. Korábban a szombati hetipiac alkalmával rendszeresen elkelt 150 példány. A volt biztos pontok, az adai és a moholi kisboltok sorra csuknak be, így a terjesztés akadozik. Új lehetőségeket kellene keresni, talán a Senta-Promet kereskedelmi vállalat három üzletében lehetne forgalmazni a Körképet, de ehhez már új erőre, új emberekre lesz szükség, akik esetleg hajlandók vállalni, hogy kilincseljenek, tárgyaljanak, új megoldások után futkossanak. Én már erre nem érzek energiát magamban, 17 év, 204 szám után átadom a stafétabotot, ha lesz kinek – mondta Gecse István.

Tény, hogy nem csak a helyi kisújságok küzdenek példányszámzuhanással, olvasóvesztéssel. A vajdasági és országos napilapok is a fennmaradásért küzdenek, különösen akkor, ha az újság a mind kisebb kisebbséghez szól. Az idősebb korosztály Ada községben is az újságolvasók egyre olvadó táborához tartozik, de vészesen fogy a számuk, vészesen fogynak, azaz el- és kivándorolnak a fiatalok, akik az internet korában amúgy is egyre ritkábban vesznek a kezükbe nyomtatott sajtóterméket. Az okos mobiltelefon látszólag mindenre választ tud adni. De lesz-e pozitív válasz a Körkép nyomtatott változatára, vagy már csak a világhálón tudjuk majd böngészni az adaiaknak szóló adai írásokat, híreket, információkat? A községi önkormányzat anyagi támogatást ígért, talán még megmenthető az újság, de az már nem lesz ugyanez a Körkép.