2024. április 19., péntek

Ismét a nőkről és a községi tanácsról

A zentai vezetőség szerint betartják a nemek egyenjogúságáról szóló törvényt

A zentai községi elöljárók tegnapi sajtótájékoztatóján Ceglédi Rudolf polgármester a jelen lévő újságíróknak cáfolta az ellenzék minap tett állításait, miszerint nincsenek nők a községet, illetve a községi közigazgatást irányító szervekben. A polgármester elmondta, hogy miután a képviselő-testület rendkívüli ülését követően Zsíros Jankelić Anikó, a Demokrata Párt frakcióvezetője a köztársasági jogvédelmi biztosnál és a tartományi ombudsmannál a nemek egyenjogúságáról szóló törvény megsértése vádjával feljelentette az önkormányzatot, és ettől a két szervtől levelet is kaptak, az önkormányzat szintén levélben reagált a vádakra, s elmondták, hogy szerintük nem történt törvényszegés.

A polgármester elmondása szerint kifejtették, hogy a választásokat követően a képviselő-testületbe a megfelelő arányban kerültek hölgyek, a testület elnöke és a képviselői csoportok közül kettőnek a vezetője úgyszintén nő, s a bizottságokban is megfelelő a nők képviselete. A polgármester ugyanakkor elismerte, hogy a községi tanács tagjai mind férfiak, de rámutatott: arról sem szabad megfeledkezni, hogy a községi közigazgatás vezetőségében a vezető, a helyettese és az összes osztályvezető úgyszintén a hölgyek táborát erősíti.

Ceglédi kiemelte, hogy az értelmezésük szerint a tanács és a községi közigazgatás számít a község végrehajtó szerveinek, s összesítve ezekben a férfiakkal szemben jóval nagyobb arányban vannak a hölgyek, ahogyan a város hat oktatási intézményének az igazgatói közül is négyen nők.

Danilo Popov, a községi tanács sport- és ifjúsági ügyekkel foglalkozó tagja szerint sem sértették meg a nemek egyenjogúságáról szóló törvényt, s megjegyezte, hogy ezzel szemben Zsíros Jankelić Anikó a községi sportszövetség közgyűlésének elnökeként a sportszövetség vezetőségének a megválasztásakor nem kifogásolta, hogy az igazgatóbizottság összes tagja és a sportszövetség titkára is férfi.

A polgármester a sajtótájékoztatón megcáfolta az ellenzék azon állítását is, miszerint az idén nem tették közzé azt a felhívást, ami alapján a zentai polgárok is javasolhatnak jelölteket a városnapi elismerésekre. Ceglédi rámutatott, hogy ez a felhívást napilapunk május 25–26-i számában jelentették meg.