2024. április 20., szombat

Wellnessmedence épül a Rekreációs Központban

Sikeres úszóiskola Bácskossuthfalván
Fotó: Szabó Anikó

Fotó: Szabó Anikó

– Nagy öröm számunkra, hogy hat év után újfent meg tudtuk nyitni a REKI-t, továbbá lehetőséget kínáltunk arra, hogy a szórakozás mellett a fiatal korosztály tanulhasson is. Jó hír még, hogy wellnessmedence vonatkozásában a közbeszerzési eljárás lefolytatódott. Megvan a kivitelező, és a Szüreti Napok után hozzákezdünk annak kiépítéséhez. Ha minden a tervek szerint halad, a jövő évadra a wellnessmedence mellett egy újabb gyermekmedence is várja majd a fürdőzőket – hallhattuk Fazekas Róbert, a helyi közösség tanácsa elnökhelyettesének köszöntőjében, aki a tanács nevében üdvözölte a szerda délutáni eseményen megjelenteket, köztük a REKI igazgatóját, Kucor Róbertet. Fazekas arra is kitért:

-Amikor a rekreációs központot bérbe adtuk nyílt pályázat alapján, egyik feltételként szabtuk meg, hogy az illetékesek próbáljanak többlettartalmakat is becsempészni a kínálatba, pl. aqua-fitnesst, esti élő zenei programot. A felsorolásban kiemeltként szerepelt az úszóiskola megszervezése. A rekreációs központ egy kiemelt beruházás lesz majd a 2017-es évben is. Ősztől tavaszig építkezés folyik majd a szabadkai Expres-Servis Kft. által vezetett konzorcium jóvoltából, melynek következtében a jelenlegi közepes méretű medence szomszédságában 90 négyzetméteres wellnessmedence épül majd, melynek a jövő idényben tervezett a megnyitása. Legújabb elképzeléseink szerint még egy gyermekmedence épül majd ki akkorra, csúszdavilággal. Tervezzük, hogy étterem is felszerelésre kerül, 2017 őszére a jelenlegi gyermekmedence napelemekkel történő melegítési rendszerét is felszereltetjük – fűzte hozzá a tisztvégviselő.

Fotó: Szabó Anikó

Fotó: Szabó Anikó

Az idei fürdőzési idényben a REKI-ben vízi mentőként is dolgozó Méhészkei Kiss Nimród jóvoltából, aki ősztől másodéves hallgatója a budapesti Testnevelési Egyetemnek, a nyár folyamán több mint 70 gyermek részesült úszásoktatásban a fürdőben, ahol 54 gyermek kapott elismerő oklevelet a sikeresen elvégzett képzést követően. A Bácskossuthfalván szervezett volt az idei idényben az egyetlen úszóiskola Topolya községben. Az ottani lokáción nyolc év után az első ilyen jellegű kurzus, azonban jövőre várható a folytatás.

– Július elejétől, négy, három kezdő- és egy haladó csoportban folyt a gyermekek képzése, akik életkora 4 és 12 év között mozgott. Legnépesebb számban a négytől hatéves korú gyermekek jelentek meg a foglalkozásokon, mely sorozatot intenzív, tízórás tanfolyam formájában terveztük kivitelezni, azonban az időjárás több ízben közbeszólt, így csak most tudtuk megszervezni a bemutató órát. Akiknek nem sikerült a fentebb soroltak miatt befejezniük a tanfolyamot, azokat jövőre visszavárjuk. Sajnos nem is tudtunk minden érdeklődőt fogadni. A helyiek mellett Pacsérról, Topolyáról, Bajmokról, sőt Kishegyes községből is érkeztek gyermekek. A kezdőkkel mellúszást tanítottunk, a haladóknál tökéletesítettük azt, valamint a gyors- és a hátúszást is tanulni kezdték. Minderről a bemutatón meg is bizonyosodhattak a jelenlevők – fogalmazott Méhészkei Kiss Nimród.