2024. március 29., péntek

Szerbia további négy tárgyalási fejezet megnyitására számít

Marinika Tepić, a parlament európai integrációs bizottságának elnöke Iris Eberllel, a Bundestag képviselőnőjével, illetve az EU-kérdésekkel foglalkozó bizottság német tagjával folytatott beszélgetés során reményét fejezte ki, hogy az év végéig Szerbia az előcsatlakozási tárgyalások további négy fejezetét nyithatja meg. Rámutatott ugyanakkor, hogy a 23-dik és 24-dik fejezet megnyitása jelentős előrelépés az ország számára.

Marinika Tepić reményei szerint az év végéig megnyílhat majd az 5-dik, a 20-dik, a 25-dik és a 26-dik fejezet is. Abban is bízik, hogy az utóbbi két fejezet gyorsan le is zárulhat majd. Kiemelte a német parlamenti képviselővel való találkozás jelentőségét is, hiszen Németország folyamatos támogatást nyújt Szerbiának az Európai Unióhoz való csatlakozás útján.

Iris Eberl ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a német vállalatok szép számban vannak jelen Szerbiában, a német cégek megtalálták a számításaikat itt is, de mint mondta, a helyi lakosság foglalkoztatása tekintetében is nagyon fontos ez. Ő is megerősítette, hogy a 23-dik fejezet megnyitása a beruházások terén és Szerbia gazdasági fejlődésében kamatozik majd.

A beszélgetésnél jelent volt Vesna Marković, Vladimir Orlić és Kovács Elvira is, aki a kisebbségek helyzetével, a nemzeti tanácsok megalakításának jelentőségével, illetve a kormány azon aktivitásaival ismertette meg a vendéget, amely a kisebbségekkel való együttműködés fejlesztését szolgálja – áll a köztársasági képviselőház sajtószolgálatának közleményében.