2024. április 19., péntek

Iris Eberl német Bundestag képviselő Újvidéken járt

Damir Zobenica, a Tartományi Képviselőház alelnöke és Iris Eberl, a német Bundestag képviselője szombaton Újvidéken tárgyalt egymással.

A találkozó utáni közös sajtótájékoztatón többek között elhangzott, hogy Németország továbbra is támogatja Szerbia Európai útját, valamint a Vajdaságban megkezdett reformokat, illetve azon kulturális projekteket, amelyre Újvidék jelöltette magát.
Zobenica a Bundestag képviselőjének kijelentette, hogy a Szerb Haladó Párt vajdasági győzelme után megteremtődtek a feltételek a reformok végrehajtására és a tartomány fejlődésére. Hozzátette, a tartományi hatalom előző két mandátuma alatt nem történt semmilyen nagyberuházás Vajdaságban, ugyanakkor a korrupció igen magas szintű volt.
– Véget vetünk ennek. Rövid időn belül négy nagyberuházási projektet akarunk véghezvinni. Az újvidéki Klinikai Központ új épületének és a Vajdasági Közszolgálati Televízió épületének megépítését, a Ruma Újvidék autóút és a Kevevára és Gyála között áthaladó bánáti főút megépítését – tájékoztatta a képviselőház alelnöke a Bundestag képviselőjét.
Zobenica elmondta még, hogy a tartományi képviselőház jó kapcsolatot ápol a civil szektorral, valamint arról emlékeztette a német képviselőnőt, hogy a tartományi képviselőház 2008-as határozatában eltörölte a német nép második világháborúra vonatkozó kollektív bűnösségét.
– Mi még egy lépéssel megtoldjuk ezt. Mint azt Angela Merkel német kancellár és Aleksandar Vučić szerb kormányfő megbeszélte, szobrot emelünk a második világháború utáni történésekben meghalt német áldozatok emlékére Temerinben – mondta Zobenica.
Iris Eberl ígéretet tett, hogy Németország támogatni fogja a vajdasági és az újvidéki hatalmat, valamint kiáll Újvidék Európa Ifjúsági Fővárosa 2019 pályázata mellett.