2024. április 20., szombat

Bajsa–Dubaj

Egy fiatal, bajsai asztaliteniszező európai karriert futott be, most Dubajban edző – Egy arab ország, ahol a pénz nem gond, viszont a szabályok nagyon szigorúak

A tehetség kapukat nyit. Vélhetőleg egyetért ezzel a bajsai származású Námesztovszki Attila, aki rangos európai klubokban asztaliteniszezett, jelenleg pedig Dubajban dolgozik mint edző. A kitartó munka mellett bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy nekivágjon az ismeretlennek. Kétségkívül megérte, mert azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret és megbecsülik ezért.

Námesztovszki Attila (Fotó: Lakatos János)

Námesztovszki Attila (Fotó: Lakatos János)

Asztaliteniszezni nagyon fiatalon kezdett el, ami nem véletlen, hiszen „pingpongos” családba született.
– A bátyám, Zsolt kezdett először asztaliteniszezni, apukám pedig asztalitenisz-edző itt Bajsán, és valahogy engem is megfogott a dolog. 5 éves koromban kezdtem „pingpangozgatni”, 7-8 évesen kezdtem kicsit komolyabban játszani, 12 éves koromban pedig már válogatott voltam és országos bajnok, a 15 éves korig terjedő korosztályban. 15 éves koromig a szabadkai Azotarának játszottam, ahol csapatban is országos bajnokok lettünk. Ez nagyon jó generáció volt, és nem csak asztalitenisz szempontjából. Mi 6–7-en mind egyetemet végeztünk és jól feltaláltuk magunkat az életben. Ami sokkal fontosabb, mint egy országos bajnoki cím. Később a Spartacusban játszottam 5 évet a szerb Szuperligában, de itt nem sikerült felnőtt bajnoki címet nyernünk. Csapatban kétszer voltunk harmadikak ifiként a felnőttek között, ami azért nagy dolognak számít.
Később külföldre vezetett az utad, természetesen az asztalitenisznek köszönhetően.
– Németországban játszott egy nagyon jó ismerősöm, és neki kellett beugró ember, én pedig belevágtam. Jól ment a játék, és a klub leszerződtetett egy évre. A második évemet már egy komolyabb klubban játszottam, a Bundesligában, ami Európában a legerősebb asztalitenisz-liga. Az egy nagyon jó év volt, de utána térdsérülésem lett, és vissza kellett vennem. Egy évig Portugáliában játszottam, ahol megnyertük a második ligát. Ezt követően három évet Spanyolországban voltam, amiből kettőt a spanyol Szuperligában játszottam, vagyis Európa harmadik legerősebb ligájában. Spanyolországban már mint edző-játékos dolgoztam.
Hol tartasz jelenleg?
– A harmadik spanyolországi évem végén jött egy ajánlat Dubajból. Oda nagyon nehéz kijutni, mert megvannak a saját vonalak, nekik kell, hogy kiválasszanak téged, nem fordítva.

A világbajnoki csapatból Tímár Ferenc ott dolgozott, mint edző az al-Nasr Klubban, ahol én is vagyok. Neki kellett egy segédedző, és egy közös magyarországi ismerősünk, Marsi Márton engem ajánlott. Vele Spanyolországban játszottam egy csapatban. Most a harmadik szezont fejeztem be Dubajban, és ez alatt a három év alatt háromszor nyertük meg a ligát. Két évig mint segédedző dolgoztam, egy évet pedig főedzőként.
Mondtad, hogy nehéz kijutni Dubajba. Miben tér el az ottani asztalitenisz az Európaitól?
– Nem lehet összehasonlítani egyik európai ország szintjével sem, mert ők gyengébbek asztaliteniszben, viszont bárkit megvehetnek edzőként. Anyagi problémák nincsenek, épp ezért ők választanak, hogy ki kell nekik. Rengeteg a kínai és az egyiptomi edző, és nagyon sokan vannak, akik oda szeretnének jutni. Nyilván az anyagi vonzata miatt.
Mennyire népszerű ott az asztalitenisz?
– Abból kell kiindulni, hogy a foci visz mindent. Ha az összes sportot egybe vesszük, akkor annak 90 százaléka a foci, a maradék 10 százalékon osztozik az összes többi sport. Viszont minden asztaliteniszklubnak vannak fiatal generációi és felnőtt csapatai.
Mennyire becsülnek meg téged mint sportszakembert?
– Nem voltak elvárásaim, amikor belevágtam, csak megpróbáltam. Náluk úgy működik a dolog, hogy ha beilleszkedsz, akkor elismernek és együttműködnek veled.

Viszont ha nem fogadod el őket olyannak, amilyenek, akkor lehetsz a világ legjobb edzője is, nem fognak értékelni. Nekem ez sikerült, ezért is tölthettem ott három évet. Mondjuk Tímár Ferenc nagyon sokat segített az elején; kinek mit mondhatok, mikor hogy reagáljak. Enélkül nagyon nehéz lett volna. Elég egy kis hiba is, mert már nagyon sokan várnak új szerződésre.
Melyek a legjellemzőbb dolgok, amikben a dubaji életed eltér az ittenitől?
– Nagyon sok mindenben eltér. Például vallásilag a turistákat nagyon lazán kezelik, mert az elmúlt évben 80 millió turista látogatott Dubajba. Most már ez az egyik fő bevételi forrásuk, ezért mint muszlim állam, a turistákkal nagyon engedékenyek. Viszont ránk, az ott élőkre vonatkozó szabályok sokkal szigorúbbak. Alkoholt csak engedéllyel lehet fogyasztani, azt pedig a munkaadónak kell aláírni, akinél ez egy nagy mínusz. A büntetések pedig nagyon nagyok, 3 hónap börtön és 5000 euró, ha a rendőr igazoltatáskor részegségen kap az utcán. Az öltözködési szokás is nagyon más, a férfiak fehér kandurában, a nők pedig letakarva, abayanak nevezett ruhában járnak. Aki ott él, annak ezt tiszteletben kell tartania. A nők nem járhatnak kivágott, rövid ruhában, mert odaszólnak az emberek. A bevásárlóközpontokban vannak kitéve olyan képek, hogy hogyan kell öltözködnie annak, aki ott él. Ha a pároddal mész, akkor nem ajánlott az ölelkezés vagy a túl heves érzelmek kimutatása, mert az sérti az ő kultúrájukat. Nővel nem élhetsz együtt, ha nem a feleséged, vagy nem vagy vele rokoni kapcsolatban. A rendőrség pedig „nagyon ott van”.

Nem bántanak, de ha valami hibát csinálsz, akkor nincs bocsánat. Érthető is, mert ahol 97 nemzet él együtt, ott szigorú törvényeknek kell lenniük. Az elejében az időjárást is nehéz volt megszokni, mert a 45–48 Celsius-fokos hőmérséklet normálisnak számít. Mielőtt hazajöttünk volna, a strandon 52 fokot mértek.
A sok szigor ellenére Dubajban ismerted meg a feleségedet. Hogy sikerült?
– Mindenhol vannak kiskapuk. A külföldiek bulizhatnak, ismerkedhetnek, csak ezt nagyon mértékkel, óvatosan és korlátokon belül kell tartani. Így ismertem meg a feleségemet, aki kenyai és lakberendező.
Meddig szeretnél Dubajban maradni?
– Őszintén szólva nem tudom, és nem is terveztem még, hogy hogyan lesz. Először három hónapra indultam, és most a harmadik évet fejeztem be. Pár év múlva vélhetőleg elköltözünk, mert Dubaj nem a legalkalmasabb hely egy család számára. Ezt még nem döntöttük el, de lassan aktuális lesz.
Állítólag szerencsés ember az, aki a hobbijából él. Te szerencsésnek érzed magad?
– Nekem az asztalitenisz nem a hobbim, de nagyon szerencsésnek tartom magam, mert kevés ember él abból, amit igazán szeret. Én pedig az asztalitenisz-teremben érzem legjobban magam. Hogy jól megfizetnek, az már csak egy hatalmas plusz. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek és a feleségemnek, hogy mindig támogatnak és mellettem állnak.