2024. március 28., csütörtök

Bíróság dönt a homokosról?

Dübörgő kamionok keserítik meg a muzslyaiak életét

Lassan egy évtizede lesz, hogy a nagybecskereki Vojvodinaput érvényes szerződés nélkül szállítja a homokot Muzslyáról. A homokot szállító kamionok közben rongálják az utakat, repedeznek a házak falai, időnként viszi a homokot a szél szanaszét. A helyi járulék nélkül maradt helyi közösségnek pedig semmi haszna nincs abból, hogy a határában természeti kincs van.

Nap mint nap harminctonnás nyerges vontatók dübörögnek végig a muzslyai Tóth István utcában. A homok szállítása a szűk utcában néha az éjszakai órákban sem szünetel. Mint ahogy Kenderesi István mondja, repedeznek a házak falai, a poharak rezegnek – reggeltől estig. Húsztonnás, néha még nagyobb kamionok rongálják az aszfaltot. Nagyobb esőzés idején pedig a házak udvarában gyűlik össze a víz.
A Vojvodinaput 1989-ben 1500 hektár legelőt bérelt ki a Muzslyai Rétek földműves-szövetkezettől. A harminc évre szóló szerződés azt a célt szolgálta, hogy az útépítők homokbányát hozzanak létre a falu közelében. Ahogy Sztojkó József, a nagybecskereki Városi Tanács tagja mondja, amióta tart a homok bányászása és elhordása, tönkrement az aszfaltburkolat a Tóth István és a Fogarasi fivérek utcában.
A törvénymódosítás után – 2008-ban – a legelők visszakerültek a helyi közösség irányítása alá, amivel az addigi szerződés érvényét vesztette. Új szerződést nem kötöttek, az időközben csődbe jutott Vojvodinaput azonban azóta is szállítja a homokot. Muzslyán azt szeretnék, hogy a természeti kincs utáni járulékot nekik is fizessék, mint azoknak a falvaknak, amelyek környékén például kőolaj-kitermelés folyik. A Vojvodinaput két évvel a szerződés lejárta után vette fel először a kapcsolatot Muzslya helyi közösség tanácsával. A szerződés meghosszabbítását javasolták, de abban nem szerepelt semmilyen járulék a helyi közösség javára. Ahogy Hallai Zoltán tanácselnök mondja, tekintettel arra, hogy a helyi közösségnek nincs helyi járuléka, sokat jelentene az ásványi kincs utáni járulék. Számítások szerint eddig a falu melletti homokbányából az elmúlt időszakban több mint egymillió köbméter homokot bányásztak ki a Vojvodinaput szivattyúi. A törvény szerint minden köbméter homok után 3–5 százalékos járulék járna a helyi közösségnek.
A muzslyaiakat bosszantja, hogy a saját pénzükből építtetett utakat és a házaikat teszik tönkre, ők pedig nem tehetnek semmit. Mint ahogy Tóth Mária meséli, az utat öt évig fizették, most pedig mások a szemük láttára teszik tönkre. Akkora kamionok dübörögnek az utcában, hogy a házuk tönkremegy. Mind összevissza vannak repedezve. A legnagyobb gond az, hogy nincs kinek panaszkodni. Ha netán útlezáráshoz folyamodnának a polgárok, akkor még őket büntetnék meg.
A helyi közösség nemrég a nagybecskereki polgári jogvédőhöz fordult. Azt a tanácsot kapták, hogy fogadjanak ügyvédet, és indítsanak pert az ügyben.