2024. április 19., péntek

Megerősödik Szerbia és Kazahsztán viszonya

A kazah állam még nem ismerte el Koszovó függetlenségét, és ellenzi az UNESCO-ba való felvételét – Belgrádban járt a kazah elnök

Együttműködési nyilatkozatok sorozatát látták el kézjegyükkel tegnap Belgrádban Kazahsztán és Szerbia magas rangú képviselői, vagyis öt különböző kétoldalú megállapodást írtak alá, amelyeknek célja a két ország közötti kereskedelem elmélyítése és megkönnyítése.

Legmagasabb állami tiszteletadással fogadta Tomislav Nikolić államfő Nurszultan Nazarbajev kazah elnököt (Fotó: Beta)

Legmagasabb állami tiszteletadással fogadta Tomislav Nikolić államfő Nurszultan Nazarbajev kazah elnököt (Fotó: Beta)

A szerződések aláírásán Tomislav Nikolić köztársasági elnök, Aleksandar Vučić kormányfő és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök vett részt. Az utóbbi tegnapelőtt érkezett háromnapos látogatásra Szerbiába.

A megállapodásokat a két elnök látta el kézjegyével, majd nyilatkozataikban megerősítették: mindkét állam a kereskedelmi viszonyok fejlesztésére helyezi majd a hangsúlyt, hogy rövid időn belül megbízható partnerként tekintsenek egymásra.

Külön régióközi megállapodás született Vajdaság Autonóm Tartománya és a kazah Almai régió között is.

Nikolić elnök a kazah államfő szerbiai látogatását történelmi fontosságúnak nevezte, mivel a kazahsztáni együttműködés elémelyítse több új fejezetet is megnyithat Szerbia gazdaságának fejlesztésében. Ugyanakkor az elnök amiatt is fontosnak tartotta Nazarbajev látogatását, mivel a kazah állam hivatalosan nem ismerte el Koszovót, és ellenzi az UNESCO-ba való felvételét.

A nagyobb fontossággal bíró gazdasági témák kapcsán Szerbia elnöke reményének adott hangot, hogy Szerbia majd a kazah–szerb partnerségnek köszönhetően könnyebben bejut az Eurázsiai Unió piacára. Véleménye szerint kiváló lehetőségek nyílnak az együttműködésre a mezőgazdaság, bányászat, építészet, valamint az energiaügy terén.  Nikolić kifejtette, továbbra is azt eurointegrációs utat járja az ország, gazdasági szempontból azonban egy olyan lehetőségforrást, mint az Eurázsiai Unió, nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Szerbia elnöke arról is beszélt, hogy Nazarbajev támogatni fogja a szerbiai Fiat gépkocsik vámmentes behozatalát, sőt, egyes (az elnökhöz közeli) források szerint a kazah elnök saját maga kezdeményezte az ügy felmelegítését.

A kazah elnököt tegnap fogadta Aleksandar Vučić kormányfő is. A kormány sajtószolgálatának közleménye értelmében Vučić reméli hogy a kazah elnök látogatása után a két ország közötti gazdasági szálak meg fognak erősödni, valamint hogy akár több kazah cég is üzletelni kezd Szerbiában, mivel a miniszterelnök a közös cégek megalapításának ötletét is felvetette.

Mint ismeretes, a Fiat gépkocsik ügyéről biztatóan utoljára Kaundik Biszimbajev kazah gazdasági miniszter nyilatkozott, aki megígérte, hogy Kazahsztán zöld fényt ad az importnak az Eurázsiai Gazdasági Unió következő tanácskozásán.

Goran Knežević szerbiai gazdasági miniszter szerint a kazah támogatással az utolsó akadályt is sikeresen átlépte Szerbia a vámmentes kivitel tekintetében.

– Szerbia minden követelménynek eleget tett ebben az ügyben, csupán arra vártunk, hogy minden akadály elháruljon, Biszimbajev pedig szavát adta hogy támogatni fogja a szerbiai kivitelt. Ha az Eurázsiai Gazdasági Unió következő ülésén valóban megszületik a vámmentes gépkocsiimportról szóló döntés, akkor már csak pár technikai kérdést kell tisztázni, és néhány apró feltételnek kell megfelelni. Tehát nyugodtan mondhatom, hogy minden akadályt sikeresen leküzdöttünk – hangsúlyozta a szerbiai gazdasági tárca vezetője.