Nyolc további rákfajta rizikóját emelheti a túlsúly egy új kutatás szerint

MTI

2016. augusztus 25., 17:54

Kommentek száma 0 

A korábban megállapítottakhoz képest nyolc további rákfajta kialakulásának kockázatát növelheti, ha valaki túlsúlyos vagy elhízott - állapította meg egy nemzetközi tudóscsapat által végzett új kutatás.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a testsúly növekedésének korlátozása ugyanakkor segíthet csökkenteni ezeknek a daganatos betegségeknek - a gyomor-, a máj-, az epehólyag-, a hasnyálmirigy-, a petefészek-, az agyhártya- és a pajzsmirigyrák, valamint a mielóma multiplex kialakulásának - a rizikóját.
A The New England Journal of Medicine folyóiratban közzétett tanulmányhoz több mint ezer korábbi kutatást elemeztek, amelyek a túlsúly és a rák kockázatával foglalkoztak. A kutatást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) francia központú Nemzetközi Rákkutatási Hivatala (IARC) végezte.
A csoport 2002-ben meggyőző bizonyítékokat talált arra, hogy a túlsúly növeli a vastagbél, a nyelőcső, a vese, a mell és a méh daganatos megbetegedésének kockázatát.
"A rákkal kapcsolatos terhek a túlsúly és az elhízottság miatt sokkal súlyosabbak, mint az korábban kiderült. A túlsúllyal kapcsolatban újonnan azonosított rákfajták nem voltak rajta a legtöbb ember radarképernyőjén" - fogalmazott Graham Colditz, a St. Louis-i Washingtoni Orvosi Egyetem rákmegelőzési szakértője, aki az IARC munkacsoportját irányította.
A túlsúlyhoz köthető rákkockázat a nőkre és férfiakra egyaránt érvényesnek bizonyult és konzisztens volt a földrajzi régiókat - Észak-Amerika, Európa, Ázsia, Közel-Kelet - tekintve is. A szakemberek szerint sok oka lehet annak, amiért a túlsúlyosság vagy az elhízottság növeli a rákkockázatot. A túlsúly az ösztrogén, a tesztoszteron és inzulin túltermeléséhez vezet a szervezetben, ami gyulladást okozhat, és ez kiinduló pontja lehet a daganat képződésének.
A tanulmánynak komoly hatása lehet a globális népességre nézve: világszerte mintegy 640 millió felnőtt és 110 millió gyermek tekinthető elhízottnak.
"A rákkockázat csökkentésében jelentős szerepet játszhatnak az olyan életmódfaktorok, mint az egészséges étrend, az egészséges testsúly megőrzése, a testedzés, valamint a dohányzás mellőzése" - emelte ki Colditz.
A tudós hozzáfűzte, tisztában van azzal, hogy a túlsúly ledolgozása sok ember számára nagyon nehéz, ezért mindenkit arra biztatott, aki nem járt sikerrel, hogy ne adja fel, és inkább koncentráljon arra, hogy ne gyarapodjon tovább a meglévő súlya.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége