2024. március 28., csütörtök
MINIMÁLBÉR

Az ezer dináros emelés irreális

Megengedhetetlennek tartja a Sloga szakszervezet a minimálbér havi szinten ezer dinárral való megemelését, mivel a tömörülés szerint egy ilyen kis mértékű emelés nem fog semmi változást hozni az életszínvonal emelkedésében – olvasható a szervezet közleményében, amellyel Aleksandar Vučić kormányfő tegnapelőtti kijelentésére reagált.

A szakszervezet szerint ez az összeg nem felel meg annak a realitásnak, amelyben az ország társadalma él, valamint egy havi ezer dináros béremelés a legszegényebbeken szinte semmit sem fog segíteni.

„Semmi szándékunk becsmérelni a kormányfő azon igyekezetét, hogy jobbá tegye a polgárok helyzetét, viszont jogunkban áll figyelmeztetni, hogy a jelenlegi 121 dináros óránkénti minimálbér annyira kevés, hogy még az alapvető élelmiszerekre sem elegendő, nemhogy a különböző rezsiköltségeket is fedezze” – írta a szervezet a közleményben.

Az szakszervezet rámutat, Szerbiában már régóta olcsó a munkaerő, mivel kevés a munkahely, és az állam nem igazán áll a munkások pártjára.

„A szerbiai minimálbér kérdése számunkra első számú kérdés, amelyet közvita tárgyává kell tenni. Olyanná, amelyben az összes szakszervezet és munkaadó egyesület részt vesz, és amelyben közös megállapodással választanak ki egy opciót, nem pedig egy kiszabott döntéssel, amelyet minden alkalommal nyújt az állam” – áll a szakszervezeti közleményben.