2024. március 28., csütörtök

Nem feltétlenül kalocsai az, ami színes

Az Interetno fesztivál első napján megismerhettük a kalocsai népművészetet, fellépett a Halas tánccsoport és megnyílt a borutca

A borongós, esős hétfői nap nem szegte a fesztiválközönség kedvét. Szép számmal összegyűltek az érdeklődők a város főtéren. A délután folyamán a Hungarikumaink – A kalocsai népművészet címmel a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület mutatkozott be és felléptek a kalocsai Piros rózsa tánccsoport szólistái. Az egyesület működéséről dr. Kovács Istvánnét, a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület vezetőjét kérdeztük:

A kalocsai Piros rózsa táncegyüttes szólistái a világzenei kisszínpadon (Fotó: Lukács Melinda)

A kalocsai Piros rózsa táncegyüttes szólistái a világzenei kisszínpadon (Fotó: Lukács Melinda)

– A Kalocsai Hagyományőrző Egyesületen belül két csoport működik, a Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, valamint a Hagyományőrző Kézműves Közösség. Kézműveseink a fesztiválon a kalocsai kézművesmesterségeket mutatták be, a tervezést, írást, kézi- és gépi hímzést, valamint a pingálást. A kalocsai népviseleteket leginkább cifrának, vidámnak ismerik, de léteznek más színei is. Ugyanúgy próbáljuk bemutatni a szomorút és a tiszta fehéret is. Arra is szeretnénk rávilágítani, hogy nem feltétlenül kalocsai az, ami színes. A színezésnek törvényszerűségei vannak. A mi célunk bemutatni az autentikusat, a miénket, amire büszkék vagyunk, amitől felismerhető, hogy milyen az, ami valódi kalocsai. Rengeteg fiatal táncos van Kalocsán. Alapfokú művészeti oktatási intézmények, tánciskolák működnek. A fiatalok leginkább táncolnak, a kézműves tevékenységet inkább az idősebbek űzik. Ennek főleg megélhetési okai vannak, hiszen akárcsak máshol, nálunk sem igazán fizetik meg jól a kézművességet. Kizárólag kézműves tevékenységből nem lehet megélni, sokan inkább kiegészítő keresetnek szánják. A fiatalok számára így nem annyira vonzó, ezért olyan főállást keresnek, amiből megélhetnek. A kalocsai népművészettel sok országba eljutottunk. Két évvel ezelőtt Amerikában, Tennessee államban vettünk részt egy fesztiválon. Házigazdáinkkal Litvániában találkoztunk, szintén egy nemzetközi fesztiválon. Ott megtetszett nekik a díszes, színes viseletünk, és elmondásuk szerint a temperamentumos, vidám táncunk is. Azt mondták, magyar csoport még nem járt náluk, kalocsai pedig végképp nem. Amerika volt a legtávolabbi hely ahova eljutottunk. Európa szinte minden országában voltunk már, a Távol-Kelet, Afrika és Dél-Amerika pedig még meghódításra vár – fejtette ki dr. Kovács Istvánné.

A fesztiválra a kalocsai Piros rózsa táncegyüttes érkezett, amelynek tagjai felléptek a világzenei kisszínpadon. A tánccsoportot Sánta Eliza alelnök mutatta be:

– Táncegyüttesünk 35 éve alakult. Kalocsai és környékére jellemző hagyományokat mutatunk be, viseleteket, énekeket és népszokásokat. Tánccsoportunkban több generáció dolgozik, a művészeti vezetőink Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán. Táncosaink többszörös kiváló minősítést értek el. Nagy sikerrel szerepelünk magyarországi és külföldi fesztiválokon – hallottuk az alelnöktől.

A kalocsaiak után a Halas táncegyüttes lépett fel, majd pedig sor került a borutca megnyitására. A borutca kellemes nyár esti borozgatásra várja az Interetno fesztivál idején a borkedvelőket. Ismert vajdasági borászok italait kóstolhatják azok, akik a város szívében töltik az estéket. Idén a kínálat kibővült, még több borászat vesz részt, távolabbi helyekről is. A borutcát Maurer Oszkár, a Maurer Pincészet tulajdonosa nyitotta meg:

– Ha az időjárás nem is kedvez a napozáshoz, de tökéletes egy jó borozáshoz a város főterén. Meleg szívvel ajánlom mindenki figyelmébe a helyi borokat. A borkóstolás során megtapasztalhatjuk azt a fejlődést is, amin végigmentek a borászok az elmúlt években. Ahogyan mondani szokták, az élet egy röpke villanás, túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk. Támogassuk a helyi termelőket, még ha jellemzőbb is nálunk az, hogy az idegen a jobb – tanácsolta Maurer Oszkár.

A kellemes borozgatáshoz a Ravnica zenekar muzsikált, este pedig megnyílt a Népkör MMK fesztiválklubja is.