2024. április 20., szombat
VAN KÉPÜNK HOZZÁ

Bolt, Bogdanovićok és két sporttörténelmi pillanat

Sok esetben egy karikatúra, egy fénykép sokkal többet elmond a szavaknál. Az alábbi négy képpel, amelyek az olimpián készültek, ezt szeretnénk alátámasztani.

MOSOLYBOLT

Usain Bolt immár kilencszeres olimpiai bajnok, sikerült neki a tripla tripla: 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is megnyerte az olimpián a 100 és a 200 méteres síkfutást, valamint a 4 × 100 méteres váltó tagjaként is aranyérmes lett. A világ leggyorsabb emberének a képességeiről Kai Pfaffenbach (Reutres) fotója árulja el a legtöbbet: a 100 méteres síkfutás elődöntőjében Bolt mosolyogva és pózolva hagyta faképnél a többieket.

PÁRATLAN PÁROS SPORTSZERŰSÉG

A női 5000 méteres verseny során az amerikai Abbey D’Agostino felsegítette az új-zélandi Nikki Hamblint, s mindketten folytatták a versenyt, D’Agostino azonban elkezdett sántítani, és nem bírta folytatni a futást. Ekkor Hamblin állt meg, és segített D’Agostinónak: az előbbi utolsó előtti, D’Agostino az utolsó lett. Az új-zélandi a célban megvárta ellenfelét, majd összeölelkeztek, a nézők és a versenytársak pedig együtt tapsolták meg őket. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportszerűségi díjjal tüntette ki mindkettőjüket.

B. BOGDANOVIĆOK

A vezetéknevük megegyezik, a keresztnevük pedig B-vel kezdődik: a szerb és a horvát férfikosárlabda-válogatottban is szerepelt egy-egy Bogdanović. Az ezüstérmes szerb csapatban a 24 éves Bogdan Bogdanović, a negyeddöntőben búcsúzó horvát együttesben pedig a 27 éves Bojan Bogdanović. A két Bogdanovićot egymás mellett ábrázoló kép válaszul szolgált azoknak, akik állandóan a különbségeket keresik a két nemzet között.

A LEGEMLÉKEZETESEBB GRATULÁCIÓ

Habár a férfivízilabda-torna döntője bővelkedett szépségdíjas megoldásokban, elég csak Mandić svédcsavaros góljára gondolni, a Szerbia–Horvátország (11:7) finálé legemlékezetesebb pillanata a két szövetségi kapitány, Dejan Savić és Ivica Tucak találkozó utáni gratulációja volt. Savić és Tucak a mérkőzés végén kezet fogtak, majd összeölelkeztek. A fényképet a szerb és a horvát hírportálok is közölték, hihetetlenül sokan nézték és osztották meg, messze ez volt a legszebb üzenete a döntőnek, s a sport egyik legnagyobb győzelme az olimpián.