2024. április 18., csütörtök

Szíria - Nagyszabású akciót indítottak a kurdok el-Haszekében a város teljes elfoglalásáért

Nagyszabású akciót indított hétfő hajnalban a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet az észak-szíriai el-Haszekében, hogy az elmúlt napok összecsapásai után elfoglalja a kormányerők ellenőrizte utolsó városrészeket is - közölte a kurd szervezet.

Az YPG megadásra szólította fel a városban tartózkodó kormányerőket, röplapokat szórt szét, és hangosbemondókon keresztül figyelmeztette a Damaszkuszhoz hű fegyvereseket, hogy a fegyverletétel vagy a halál között választhatnak. "Ennek a csatának a kimenetele már eldőlt..." - üzentek ellenségeiknek.

Az etnikailag változatos, nagyrészt kurdok ellenőrizte városban a múlt hét közepe óta vívnak heves összecsapásokat a kurd fegyveresek és a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők. A kormány légiereje szerdán - a háború 2011-es kitörése óta először - bombázni kezdte a város kurd kézen lévő részét.

A hét második felében amerikai harci gépek jelentek meg el-Haszeke légterében, azoknak az amerikai tanácsadóknak a védelmére hivatkozva, akik a kurdokat az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemben segítik.

A szíriai rezsim korábban bejelentette, hogy tűzszünetet kötöttek az YPG-vel, ám ezt a kurd szervezet nem sokkal később cáfolta, és éjfél után támadást indított a kormányerők ellenőrizte, délkeleti Nasva kerület elfoglalásáért. Az YPG korábban ellenőrzése alá vonta az egyetlen olyan kerületet, amelyet főként arabok laknak, Hvajrant.

A szíriai állami média az YPG-hez kötődő rendvédelmi erőket teszi felelősség a harcok kirobbanásáért, és egyebek közt azzal vádolja azokat, hogy fokozott provokációkkal váltották ki az erőszakot, mint a hadsereg állásai elleni robbantásos támadások vagy kormányépületek felgyújtása.

Az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező civilszervezet korábban arról számolt be, hogy az összecsapások azért robbantak ki, mert a kormányerők őrizetbe vettek kurd fiatalokat.

El-Haszeke tartomány kormányzója közölte: a szíriai hadsereg fegyverekkel látta el az YPG-t a polgárháború kitörése idején, hogy felvegye a harcot a szélsőséges felkelőkkel. Sosem gondolta volna, hogy a kurd fegyveresek idővel a kormányerők ellen fordulnak - tette hozzá.

Az YPG általában nem merészkedik tovább a kurdok lakta övezeteknél, hivatalosan az elsődleges célja a kurd nép védelme, a damaszkuszi fegyveres erőkkel pedig rendre kerüli az összetűzéseket. El-Haszekében eddig egy hallgatólagos megállapodás volt érvényben a kurdok és a kormányerők között, ami biztosította a város hozzávetőleges békéjét.