2024. március 29., péntek

„Tisztes és háborítatlan életet”

Pásztor István: Fontos hallatnunk a véleményünket arról, amit 2016-ban európai jövőnek nevezhetünk

Szombaton szervezte meg immár huszonegyedik alkalommal a Vajdasági Magyar Szövetség a Szent István-napi központi ünnepségét, amely hivatalosan a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban megtartott ünnepi szentmisével vette kezdetét. A szentmisét msgr. dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta.

Pásztor István és dr. ifj. Lomnici Zoltán megszegik a kenyeret (Ótos András felvétele)

Pásztor István és dr. ifj. Lomnici Zoltán megszegik a kenyeret (Ótos András felvétele)

Mindeközben Palicson a délutáni órákban már megkezdődött a kézműves kirakodóvásár a tóparti sétányon, s a látogatók az eddigiekhez hasonlóan most is vásárolhattak ételt, italt is a kézműves termékek mellett. 18 órakor a Szabadkai Fúvószenekar vendégváró koncertet adott a palicsi Vigadónál, majd az ökumenikus kenyérszentelést követően az egybegyűlteket ünnepi beszéddel köszöntötte dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a magyarországi Civil Összefogás Fórum szóvivője és Pásztor István, A VMSZ elnöke. Mindketten az október 2-ra kiírt, a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás fontosságára hívták fel a figyelmet.

Dr. ifj. Lomnici Zoltán egyebek mellett elmondta, ha Szent István életútját és tevékenységét egy szóval kellene jellemezni, az a rend szó lenne, amely mögött összefogó és biztos stabilitást nyújtó, szilárd erkölcsi és eszmei alapokon nyugvó értékrend húzódik, és amely képes volt megteremteni az akkori kor követelményeinek megfelelő, jól működő magyar államot.

-Államalapító királyunk egy nyugati, modernnek számító mintát követett, de tökéletesen tisztában volt azzal is, hogy Európától inkább hódítói törekvésekre, mintsem jóindulatra számíthat. A helyzet sajnos kísértetiesen így fest ma is. Európát az újkori népvándorlás teszi próbára, s az újkori népvándorlás példáján keresztül megtapasztalhatjuk azt is, amit Szent István korában megéltek eleink: a problémák gyökerére elsőként rávilágító Magyarországot élesen támadni kezdték. Ma nekünk, magyaroknak ennek a régiónak kell utat mutatnunk, a népvándorlás káoszában a rend erényére mutatni rá. Mi következetesen tartjuk magunkat erkölcsi értékeinkhez, a hazánkról és Európáról vallott elveinkhez, és a rend erényének ezt a betartását várjuk el az Európai Unió vezetőitől is. Csak egy elveiben egységes Európa tudja megőrizni utódai számára a népek békés, prosperáló Európájának az eszméjét – mondta Lomnici.

Pásztor István, a VMSZ elnöke beszédében kiemelte, hogy nem herdáltunk el semmit abból, amit Szent István ránk bízott: „Megtartottuk a vallásunkat, a kultúránkat, a hagyományainkat, amit boldogan és büszkén ajánlottunk föl az európai nemzetek közös kosarába.”

-Jó volna megállni 2004-nél, Magyarország uniós csatlakozásánál, a remény pillanatánál, de ha megállunk ott, ahol modern értelemben megvalósult Szent István elképzelése, akkor nem leszünk képesek szembenézni a jelen fenyegető kihívásaival. Márpedig nekünk az a dolgunk, hogy a jelen felől értelmezzük az ő alkotását. Szent István a jövőnket Európában képzelte el, nem pedig azon kívül, a kereszténységben, nem pedig azon kívül vagy éppenséggel azt megtagadva. Saját országban, ahol háborítatlan és méltó életet élhetünk – hallottuk Pásztor Istvántól.

Az idei ünnepség mottójaként is Szent István törvénykönyvének ezt a mondatát választották: „Tisztes és háborítatlan életet.”

-Vidékünket már Szent István korában a különböző nemzetek létező együttélése jellemezte. Éppen ezért ahol számunkra élő hagyomány a velünk élők elfogadása, úgy idegen tőlünk az, hogy feladva önmagunkat, hamis ideológiák áligazságait szajkózva igyekezzünk, úgymond „modern”, úgymond „befogadó” európaiak lenni. A ma Európájában a közös otthonunk biztonsága és léte kérdőjeleződik meg. Ilyen szempontból senki sem gondolt arra, hogy nem az országhatárok mentén húzódik az európaiság, hanem a fejekben. Mert a fejekben kell tisztázni, hogy a befogadás kultúrája felülírhatja-e a tisztes és háborítatlan élet elvét. Lehet-e az, hogy az európaiságot mások mércéi alapján kívánják ránk- és a régióban élő nemzetekre szabni? Az Európai Unió éppen azt mételyezi, amit Szent István egybekovácsolt: a nemzet fogalmát – hangzott el egyebek között a beszédben, amelyben Pásztor István a népszavazáson való részvétel kapcsán kiemelte, fontosnak kell tartanunk hallatni a véleményünket arról, amit 2016-ban európai jövőnek nevezhetünk. Mint mondta, a józan ész diktálta közös érdek egyetlen pillanatra sem irányul a menekülők, a rászorulók, a kiszolgáltatottak ellen, de igenis szól a tisztes és háborítatlan élet mellett. A tisztes és háborítatlan életet fel nem adó magatartás nemcsak ezeréves államot, hanem jövőt is eredményez.

Az ünnepi felszólalások után a rendezvényt a Mix Band koncertje zárta.