István király, az igazi faca

Lovas Ildikó

2016. augusztus 20., 15:08 >> 2016. augusztus 24., 10:00

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Sebastian Haffner azzal kezdi a Poroszország egy porosz szemével című könyvét, hogy: „A legtöbb európai ország ezeréves múlttal dicsekszik, és ha nem ragaszkodunk az évek pontos számához, joggal.”

Természetesen azzal a szándékkal kezdtem neki évekkel ezelőtt ennek a Haffner-kötetnek is, mint az összes többinek, ami akár az ő tollából született, akár másokéiból, akár filozófus írta, mint nagy kedvencem, Spengler A Nyugat alkonyát, akár szépíró, mint Anonyma a szovjetek viselkedéséről szóló Berlin-regényt, mindig ugyanazt akartam: ezáltal is Magyarország történetét csak egy kicsit is megérteni. Mert ha ez sikerül, akkor a magyar nemzetet is jobban megértem és benne magunkat, minket, vajdasági magyarokat.

Erről a témáról regényeket szándékoztam írni, némelyiknek hangosabb sikere volt, némelyiket pedig jól elagyabugyálták jobbról is, balról is – a magam részéről ezt tartottam a legnagyobb sikernek, különösen, amióta a hét elején egy ismeretlen hölgy, akivel együtt vadásztunk nyári olvasmányokra a Városi Könyvtár kölcsönzőosztályán, egyszeriben csak felkiáltott, hogy ismeri a könyveimet és milyen nagyon tetszett neki a legutóbbi.

Mostanra teljesen megszabadultam a témától, mármint Magyarország története alakulásának megértési vágyától, ugyanis teljesen padlóra küldtek a húszas-harmincas évek, kifogtak rajtam, nem vagyok szurkoló, tehát majd’ belepusztultam.

Értve ezalatt, hogy a partizánok is meg a nácik menjenek a p*ba, és azonnal jöjjön az erdész, mert a dolog magyarázata (összetettsége) nem érdekel, csak a rossz politikai válaszok, amiket viszont, olvassunk bármennyi történelmet, regényt, diplomata-visszaemlékezést, nem tudunk megmásítani, a környező népek iránti viszonyulásunkat a Rákóczi-szabadságharcig gyalogolva és térdig kopva az időben, nem tudjuk megváltoztatni, a nagy népek iránti buta hiszékenységünket vagy rajongásunkat sem – a magyar mentalitás már csak ilyen, én ezentúl mással foglalkozom, döntöttem el, és kiürítettem nyolc könyvespolcot, köztük a németekkel foglalkozókat is.

A németek.

Tetszett nekem ez a Haffner-kezdés, úgy volt benne irónia és némi malícia az ezeréves államokról, hogy szinte nem is volt. Ráadásul ekképpen folytatta: „Nem így Poroszország, amely későn, meteorként jelent meg Európa egén, és hamar letűnt.”

Mondanom sem kell, nagy odaadással olvastam végig Haffner könyvét a poroszokról, hogy megértsem, amit meg kell(ene) értenem a magyarokról, mert Európa történelmét, és azon belül a magyarokét – akik mi vagyunk: nomád nép, európai nép, állatok, kutyafejűbbek mint a tatárok, nyereg alatt húst puhítók, hódítók, bevándorlók, az avarok eltiprói, Európa rettegett nyilazói, majd árulók, besúgók, mártírok, genetikai söpredék satöbbi – a németek nélkül nem érthetjük meg.

Mostanában már arra is rájöttem, hogy sem nélkülük, sem velük, ellenük meg pláne, helyzetünk ugyanolyan, mint bármikor a történelem folyamán: ha nem vigyázunk, rábaszunk.

István király rögtön a poroszokról szóló Haffner-kötet bevezetőjében beúszott a képbe: „Az, ami szomszédai számára hosszú időn át félelmessé, időnként veszélyessé tette, elsősorban nem sokat emlegetett militarizmusa volt, hanem a porosz államiság minősége: a megvesztegethetetlen közigazgatás és független igazságszolgáltatás, a vallási tolerancia és a felvilágosult szellemű oktatás. Poroszország klasszikus korszakában, a 18. században nemcsak Európa legújabb, hanem legmodernebb állama is volt.”

Ez István, a király!

A magyar állam minősége = István, a király.

A magyar állam megteremtése, a kereszténység felvétele, Gizella elvétele, a keménykezűség és szelídség, a törvényei, mind-mind olyan fontosak, hogy nélkülük nem volnánk, fontosak, mint a só, azonban mindez csakis azért ér valamit, csakis azért érhetett valamit (azon túl, hogy bármennyire is szomorú ez némelyeknek, nem vagyunk genetikai söpredék, és megmaradtunk, bár sokszor magunk és érdekeink ellen, valamint egymás ellen dolgozva szorgosan), azért ér valamit mindaz, amit Szent István megteremtett, mert a víziójához teremtette meg.

Nem csak úgy, hanem ahhoz a vízióhoz, amit Magyarországnak hívnak.

És ezért aztán István, a király!

A vízió lényege az állam minősége volt, amit időn és téren keresztül meg akart valósítani, amit meg akart valósíttatni általunk.

István, az államalapító magyar király nem egyszerűen csak hazát teremtett, hont foglalt, keresztény értékrendet és ezzel kultúrát teremtett, amivel pedig a nyugati civilizációba kapcsolt bennünket (a kultúra és civilizáció kapcsán Huntington mentén osonunk a témában), hanem az állam minőségéről is döntött.

Az állam minőségéről vezetett számot, amibe az ő elképzelései alapján is éppúgy beletartozott minden, mint a haffneri felsorolásban.

A gesztus, amivel élete végén Mária oltalmába ajánlja az országot, mesebeli csodás ajándék, csodaszarvasok és álmok helyett, minden pszichológust felülmúló tudás: örök anyát ad, ezzel önbizalmat, reményt, bizakodást, szavakat, amelyek kiváltják az árvaságot.

Mert mégis csak árvák vagyunk, nyelvébe zárt szúrós nemzet, egyszerre morog és vonja meg a vállát, mint a sündisznó, amikor lekecmereg a drótkeféről, és ritkán gondolunk arra, mi tartott meg mégis bennünket az árulások, gyávaságok, mohóságok, szenvedések útján, a huszadik század két rettenetes diktatúráját követően, a rendszerváltásnak nevezett vircsaftban történő bolyongásban és ma is.

István tartott meg, a király, a magyarok első királya, akinek víziója betöltötte a teret és az időt, az elmúlt évezredet, a lassan múló napokat: az üldözött magyarok, az elcsatolt magyarok, a náci/komcsi gyilkos magyarok, a gyáva magyarok és a mártír magyarok lassan múló napjait.

A magyar állam minősége volt a vízió, amiben István király hitt.

Ennél nagyszerűbb dolgot király nem cselekedhet: földi útján, uralkodása alatt olyan erővel teremteni, hogy az megmásíthatatlan, tönkretehetetlen és szétverhetetlen legyen.

Szent István király napján, az államalapító magyar király ünnepén a legtöbb, amit mondani lehet erre nem más, mint amit az egyik cserkész gyerek mondott a barátjának, miután végighallgattak egy István királyról szóló előadást: „azért ez az István király egy igazi faca volt!”


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége