2024. április 19., péntek

Letartóztattak Szaúd-Arábiában három dzsihadista merénylőt

Letartóztatták szombaton Szaúd-Arábiában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet három tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy nyugalmazott szaúdi tábornokot.

A gyanúsítottak közül ketten jemeni állampolgárok, a harmadik szaúdi. Néhány hónapja, az ország délnyugati részén, a jemeni határ közelében fekvő Dzsazánban lőtték agyon Ahmed al-Aszíri dandártábornokot.

Az egyik gyanúsítottnál a gyilkos fegyvert is megtalálták. Mindhárman bevallották, hogy a merényletet az Iszlám Állam utasítására hajtották végre.

Jemen és Szaúd-Arábia háborúban állnak egymással. Rijád tavaly március óta egy arab katonai koalíció élén beavatkozik a jemeni polgárháborús konfliktusba az ország nemzetközileg elismert kormánya oldalán, hogy sikerüljön visszaszorítani az Irán támogatását élvező síita húszi lázadókat. A harcokban már több mint 6500 ember veszett oda.