2024. április 25., csütörtök

Nyolc hónap bizonyítás

Pásztor István: A banki oszlopra támaszkodva ősszel jelentetnénk meg a vertikumokban gondolkodó pályázatokat

Bár egyelőre csupán az első évében járunk a hároméves vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztési programnak, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint máris mérhetőek az eredmények.

Pásztor István

Pásztor István

A VMSZ első embere abban sem kételkedik, hogy a beváltott ígéretekkel a vajdasági magyar közösségnek a szülőföldön való maradásra ösztönző „szép szavak” mellett valós, kézzelfogható ösztönzést is felkínáltak. Pásztor az eddigiekben hatékonynak bizonyuló gyakorlat – például a Prosperitati Alapítvány és a támogatottak, illetve a potenciális támogatottak közötti kétirányú kommunikáció – megőrzése mellett olyan újdonságokat is kilátásba helyezett, mint amilyen a vajdasági magyar vállalkozói réteg szakmai képzésével foglalkozó intézményi rendszer kialakítása. Minderről pénteken, a Prosperitati második körös támogatottjai számára megszervezett szerződés-aláírást követően nyilatkozott lapunknak.

Milyen tanulságokat vont le a nyolc hónapot követően?

– Az elmúlt nyolc hónap mindenekelőtt a bizonyításról szólt: meg tudjuk-e valósítani azt, amit valamikor karácsony előtt lehetőségként bejelentettünk. Egyrészről azt kellett bizonyítanunk, hogy valós lehetőségről van szó. Ezt sikerült megtennünk. Ezek a pénzek ideérnek, a magyar kormány teljesíti korábbi döntésében megfogalmazott vállalásait. Másrészről azt is bizonyítanunk kellett, hogy rendelkezünk a rendszer felépítésének a feltételeit megteremtő szellemi potenciállal és emberállománnyal. Arról a rendszerről beszélek, amellyel kapcsolatban kötelezettséget vállaltunk. A vállalt kötelezettség pedig az, hogy átlátható, mindenki számára elérhető, ellenőrizhető és elszámoltatható, illetve szakmaiságon alapuló – függetlenül attól, hogy ez a program a VMSZ programja és a program mögött a párt áll – pályázati rendszert fogunk felépíteni. Harmadsorban azt is bizonyítani kellett, hogy a megfogalmazott elvek találkoznak a vajdasági magyar emberek igényével. A bizonyítandó tények mind visszaigazolódtak az elmúlt nyolc hónapban. Olyan stabil alapot raktunk le, amelyre építkezni lehetett és lehet, amely által működtetni lehetett és lehet a két pályázati kört. Ilyen jellegű tapasztalata egyetlen határon túli magyar politikai erőnek sincsen. Most abba a helyzetbe kerültünk, hogy onnan, ahol hasonló programok indulnak – Kárpátalja és Horvátország –, az emberek hozzánk jönnek tapasztalatszerzés céljából. A vajdasági magyar közösség és a VMSZ ebből a szempontból is úttörő szerepet vállalt fel.

Becslése szerint mikor lesznek mérhetőek a program eredményei?

– Az eredmények már ma mérhetőek. Az a kérdés, hogy az ember milyen megközelítésből méri az eredményeket. Egészségtelen ambíció lenne, ha valaki esetleg azt próbálná mérni, hogy a program milyen hatással van Szerbia teljes gazdaságának mutatóira. Ha viszont abból a szempontból nézzük, hogy mit sikerült teljesíteni az elmúlt hét-nyolc hónapban, kielégítő eredményeket kapunk. Mintegy 1400 pályázót támogattunk. Ez 1400 vállalkozás és legalább ugyanennyi család, de hiszem, hogy még ennél is több. A pályázókat is érdemes meghallgatni, amikor ők számolnak be arról, hogy mit jelent számukra a támogatás. Nemcsak az összegek a fontosak, hanem az is, hogy a pályázati rendszer reménykeltő erővel bír. Talán először kerültünk abba a helyzetbe, hogy nemcsak ismételgethetjük az embereknek, „maradjatok itthon, vállalkozzatok és dolgozzatok szülőföldeteken”, hanem itthon maradási szándékukban anyagilag is segíteni tudjuk őket. Nagyon sok olyan pályázóval találkoztam, aki azt mondta, első körben még nem pályázott, mert nem hitte, hogy „ebből lesz valami”. Az első kör sikerességét látván viszont már ők is pályáztak. Az utóbbi hónapokban a korábbiakhoz képest teljesen új gondolkodásmód honosodott meg a lehetőséggel kapcsolatban. Persze idő szempontjából egyelőre csak a fejlesztés egyhatodán vagyunk túl, hiszen hároméves fejlesztési programról van szó. A program banki oszlopa még nem is épült fel, ez várhatóan az ősz folyamán történik meg. A jövőben még több emberhez szeretnénk eljutni, hogy minél többen legyenek élvezői ennek a fejlesztési lehetőségnek. Az első két körben elsősorban a kisvállalkozásokat, a családi gazdaságokat szólítottuk meg. Ősztől az a szándékunk, hogy a banki oszlopra támaszkodva emellett olyan pályázatokat jelentessünk meg, amelyek vertikumokban gondolkodnak. Például a feldolgozó irányából az értékesítő irányába indulva, a feldolgozót támogatva, hogy fejlessze feldolgozó, csomagoló és tároló kapacitásait. Majd erre a lehetőségre épülne rá egy integrátori hálózat, hogy minél több termelőhöz eljutva sikerüljön elérni, hogy a termelők biztosak legyenek abban, terméküket van kinek eladniuk, valamint mindezzel kapcsolatban megkapják a megfelelő szaktudást és szaktanácsadást. Az elmúlt hetekben hat-hét, feldolgozóiparban aktív vállalkozás vezetőjével tárgyaltam. Mindannyiuktól azt kérdeztem, hogy ha ilyen módon sikerül megvalósítaniuk elképzeléseiket, az hány vállalkozás számára jelentene biztos piacot, és hány embernek adna munkahelyet. Arra az eredményre jutottam, hogy ez mintegy 700 új munkahely megteremtését tenné lehetővé, és megközelítőleg 4 ezer gazdaság számára jelentene beszállítói lehetőséget. Vertikumban gondolkodva még nagyobb fordulatszámon és még nagyobb eredménnyel tudjuk majd működtetni a rendszert. Olyan elképzelésünk is van, hogy a vállalkozásokat szerveződésre ösztönözzük. Ebben a szerveződésben szakmai és anyagi segítséget is kapnának. Ismét egy példa: az utóbbi hónapokban arra is fény derült, hogy Vajdaságban nagyon sok méhészünk van. A méhészek bizonyos szinten már szerveződtek, ám közel sem beszélhetünk a szervezettségnek arról a szintjéről, amelyet elérhetnének. Mindegyikük előállítja otthon a saját kis mézmennyiségét. Értékelésem szerint arra kellene biztatni őket, hogy szerveződjenek, fektessék le belső mércéiket és határozzák meg, mely mézet lehet beönteni a „közös mézesbödönbe”, annak érdekében, hogy előteremtsék a komoly piaci jelenléthez szükséges mennyiséget.

Hogyan értékeli a vajdasági magyar közösség vállalkozói rétegét, a magánszektor erőnlétét, felkészültségét, tudástőkéjét?

– Ez egy olyan feladat, amelyet soha nem tekinthetünk befejezettnek. Összehasonlítva a vajdasági térség egészével, felkészültség, rátermettség és készség szempontjából ezidáig sem maradtunk le a többiektől, és nem vagyunk hátrányos helyzetben. Viszont mindenféleképpen tervezzük, hogy a jövőben kifejezettebben foglalkozzunk az emberek képzésével. Ebből a célból ki kell alakítanunk azt az intézményi hátteret, amely folyamatossá teszi a képzést. Az ősz folyamán erre egészen biztosan sor kerül. A képzés szakmai lesz és nemcsak a pályázás témáját érinti majd, hanem olyan technikai, technológiai ismereteknek az elsajátítására ad lehetőséget, amelyek például az előbb említett vertikumokat teszik működőképessé. Nálunk hagyománya van a mezőgazdasági termelők és mások számára szervezett őszi, téli, illetve kora tavaszi képzéseknek. Nem ezt kívánjuk helyettesíteni, hanem a korábbi gyakorlat figyelembe vételével olyan rendszert tervezünk kialakítani, amely csakis a vajdasági magyar vállalkozói réteg tudásának a fejlesztésével foglalkozik. Kialakítjuk az intézményt, amelynek feladata ennek a tudásnak az átadása lesz. Ebben a témában azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Prosperitati tevékenysége nem helyettesítheti az állami támogatásokat, vagy a holnap, holnapután elérhetővé váló európai uniós forrásokat. Ezt a lehetőséget pluszként kell megélni, a többi lehetőség mellett.

A második kör kiírásaiban figyelembe vették a korábban elhangzó észrevételeket, kéréseket, így például ezúttal már földvásárlásra is lehetett pályázni, a start-up kategóriában pedig nem volt felső korhatár. Milyen szintig összeegyeztethető a potenciális pályázók kérése a gazdaságfejlesztési stratégia alapelveivel, amelyek a szakma felméréseire támaszkodnak?

– Egészen addig, amíg azok nem ütköznek átléphetetlen falakba. Itt elsősorban a törvényességre, vagy az átláthatóságra, vagy a gazdasági racionalitásra gondolok. Ami nem esik az előbb említett kategóriákba, azt figyelembe vesszük, sőt, figyelembe kell vennünk. Ezt a rendszert nem szabad íróasztal mögül működtetni, nem szabad csupán az íróasztal mögött ülők elképzeléseit foganatosítani. A rendszert csakis úgy lehet észszerűen építeni, ha van egy elképzelés, amelyet be is mutatnak és figyelembe veszik az építő jellegű, a rendszert előbbre vivő észrevételeket. Bűn és vétek lenne lesöpörni az asztalról az ilyen észrevételeket. Interaktív munka terén épülő rendszerben gondolkodunk. A rendszert a jövőben is így építjük, így működtetjük. A kommunikáció csakis kétirányú lehet, az alapítvány meghallgatja az igényeket.