2024. március 29., péntek

A Károl zarándokcsoport Délvidéken

2014. augusztus 8-ától Nagyboldogasszony napjáig hét fiatal és lélekben ifjú zarándok – Vörös Roland, Palatinus János, Cseh Béla, Molnár Marcell, Lantos Katinka, Bartók Csenge, Samu Benjamin – járta Délvidéket. Ők a 2014-ben megalakult Károl csoport tagjai. Van közöttük felvidéki, délvidéki, erdélyi, vajdasági, valamint anyahoni fiú és leány.

A legfiatalabb közülük tizenhét éves, a legidősebb hatvanon felüli. Hogy kik ők, és milyen szándékkal taposták vidékünk aszfaltos, kikövezett és poros utait, arról Palatinus János és Vörös Roland szervezőkkel társalogtunk. A beszélgetés Tordán készült, ahol Dobai János polgármester és Tapolcsányi Emmánuel atya fogadták a lelkes csapatot.
– 2014 áprilisában II. János Pál pápa szenttéavatása alkalmából Vörös Roland szervezésében, Wadowicébe zarándokoltunk – mondta Palatinus János. – Budapesttől a boldog emlékű pápa szülőfalujáig mintegy 450 kilométert tettünk meg gyalog. Az utunk tizenhat napig tartott. A zarándoklat annyira megihletett bennünket, hogy hazatérve megalakítottuk a Károl csoportot. Azóta védőszentünk, II. János Pál pápa oltalma alatt, folyamatosan járjuk Nagy-Magyarország területét. Mivel az idei nyáron a kitűzött útitervünk Délvidék, jómagam pedig bánáti vagyok, a társaság engem bízott meg az útvonal megtervezésével. Augusztus 7-én, vasárnap Szeged-Tápén gyülekeztünk. Útba vettük Újszegedet, Szőreget, Újszentivánt, Tiszaszigetet, majd átkelve a gyálai határátkelőhelyen Keresztúrt, Törökkanizsát, Szajánt, Csókát, Tiszaszentmiklóst, Padét, Szajánt, Tiszahegyest, Kikindát, Töröktopolyát, Tordát, Udvarnokot, Jankahídot, Szentmihályt, Muzslát, Nagybecskereket, Écskát és Lukácsfalvát. Köszönöm mindenkinek, aki fogadott és fogad bennünket, ugyanakkor csapattársaimnak is, akik mellettem vannak, és támogatnak a zarándoklat alatt. Mert nem könnyű a tűző napon való gyaloglás, és bizony nem egy testvérünknek kivérzett a talpa. Ám senki sem panaszkodik. Nekünk célunk van. II. János Pál pápa, dicső őseink és államalapító Szent István királyunk közbenjárását kérve, minden zarándokutunkat felajánljuk a magyar ifjúság felemelkedéséért.
Megalakulásunk óta II. János Pál pápa szellemiségét követjük – tudtuk meg Vörös Rolandtól, a társaság alapító és oszlopos tagjától. – Amikor 2014-ben katolikus körökben és a Mária Rádión keresztül meghirdettem a wadowicei zarándoklatot, majd tizenkét ismeretlen emberrel elindultam Lengyelországba, nem tudtam, hogy rövid időn belül erős lelki kapocs teremtődik meg közöttünk, és hogy miután hazatérünk, közösséggé válunk. Megalakulásunk óta rendszeresen szervezünk zarándokcsoportokat és gyalogtúrákat a Kárpát-medencében. A mozgalmunk katolikus, keresztény, ugyanakkor magyar. Ápoljuk hitünket, erkölcsünket, ugyanakkor nemzeti hovatartozásunkról sem feledkezünk meg. А zarándoklat ideje alatt naponta elimádkozzuk a rózsafüzért, keresztutat járunk és egyéb engeszteléseket végezünk. Közben megtekintjük a történelmi nevezetességeket is, és baráti körünk sok új kedves arccal bővül. Jövőre a kárpátaljai testvéreinkkel szeretnénk találkozni.