2024. március 29., péntek

Befogadta az Európai Parlament a Tamás Ilonka-ügyben benyújtott petíciót

Befogadta az Európai Parlament (EP) a Tamás Ilonka-ügyben benyújtott petíciót és megkezdték annak kivizsgálását – közölte Lomnici Zoltán, a felvidéki jogfosztottak érdekeit nemzetközi fórumokon képviselő Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Elmondta, hogy több mint egy éve nyújtották be a panaszt „Tamás Ilonka és jogfosztott társai ügyében”, amelyet most befogadott az EP „Petíciós Bizottsága”. A 104 éves Tamás Ilonka örömmel fogadta a hírt, de megjegyezte, hogy nem érti, miért kellett ennyi időt várni a befogadásra, hiszen teljesen egyértelmű jogsértéseket tár fel a petíció – tette hozzá.

Az EMT elnöke elmondta, Tamás Ilonka hat évvel ezelőtt fordult hozzá, hiszen „minden jogától megfosztották”: törölték a lakcímnyilvántartásból, megvonták a választójogát és érvénytelenítették a személyi igazolványát.

Közölte, a petíciós bizottság határozott arról, hogy előzetes vizsgálatra kéri fel az Európai Bizottságot, és kérik a szlovák hatóságok álláspontját. Lomnici Zoltán szerint úgy tűnik, hogy most érdemi vizsgálat indul az ügyben.

Felidézte, a sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény alapján – amelynek jelenlegi formáját 2010 júniusában fogadták el – már ezren veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük több tucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően. A magyar könnyített honosításra reagálva elfogadott szlovák jogszabály ugyanis kimondja: „elveszíti” szlovák állampolgárságát az, aki egy másik országét felveszi.