Van abban valami jelképes, hogy a szerbiai olimpiai különítményből birkózó szerezte meg az első érmet, s mindjárt egy aranyat. Az is jelzésértékű, hogy vajdasági sportolóról van szó, és a második érmet is tartományi versenyzőtől várta a közönség. Az viszont már jellemző, hogy a belgrádi tv késleltetve adta az első meccseit, mert a belgrádiaknak fontosabb volt egy női kosárlabdameccs, mint a birkózócsapatunk fő esélyese, a 2014-es világbajnok Davor Štefanek, aki megtörte a jeget a szerbiai sportban, és számos csalódás után végre felcsendülhetett a himnusz.
Régi közhely, hogy egy-egy olimpiára mindjárt az előző után el kell kezdeni készülni. A világ élsportolóinak többsége csak olimpiai ciklusokban gondolkodik, mindent az ötkarikáson való jó szereplésnek rendelnek alá, s ha abban a négy évben más eredmények is befutnak, csak hab a tortán. Ebben a szellemben dolgozott a Szerbiai Birkózószövetség az elmúlt esztendőkben, amelyek során a bolgár Sztojan Dobrev személyében megtalálták a megfelelő edzőt, aki rávette a legjobbjainkat, hogy sokkal magasabb szinten eddzenek, versenyzőink pedig teljesítették a rájuk szabott feladatokat, mert a szövetség világszinten biztosította a megfelelő feltételeket, s útközben máris jöttek a sikerek. Ez a siker titka: az a hihetetlen mennyiségű munka, amelyet a szerbiai birkózók végigcsináltak, sokszor fogcsikorgatva, mert testileg-lelkileg meggyötörte őket a kegyetlen edzésprogram, a számos magaslati munka és a megszámlálhatatlan külföldi edzőtábor.
A birkózóink példát mutattak a szerbiai sportnak. Tehetség, akarat, munka és szervezettség terén. Utat mutatnak a Szerbiai Olimpiai Bizottságnak, miként kell olimpiai bajnokokat nevelni, mert a versenyek előtti hangzatos ígéretekből, szólamokból még nem születik siker. Le kell szokni a felsőbbrendű nyilatkozatokról, mint amilyet sportminiszterünk tett, amikor 19 (!) érmet jósolt, ehelyett jobban bele kell nyúlni az ország költségvetésébe, mert állami támogatás nélkül eredmény sem lesz. Jó példa erre Magyarország, ahol az utóbbi években valósággal elkényeztetik a sportolókat, de azok kiváló szerepléssel, a magyar hagyomány legjobb szellemében hálálják meg a támogatást.
Ha valamit, hát a birkózást a sajátunknak mondhatjuk. Számos olimpikonnal büszkélkedhet Szabadka, Zenta és még Magyarkanizsa is, e három város az, ahol továbbra is a legmagasabb szinten nevelik a birkózó-utánpótlást. Most a szabadkai Davor Štefanek nőtte ki magát minden idők egyik legjobb szerbiai birkózójává, de mérget veszek rá, hogy Tokióban erre készül a zentai Nemes Viktor is, valamint a testvére, Máté, s remélhetőleg Magyarkanizsáról is felbukkan egy olyan tehetség, akire a jövőben büszkék lehetünk. Segítsük őket ezen az úton.
