2024. március 29., péntek

Egy költő életművének nyomában

Tegnap Karlócán megkezdődött a Branko általános iskolásai elnevezésű rendezvény
Biljana Kašerić megnyitja az egynapos programot

Biljana Kašerić megnyitja az egynapos programot

– Egy olyan program kezdetét jelenthetem be, amelynek célja, hogy Vajdaság területéről egymáshoz közelebb hozza azokat az általános iskolákat, amelyek Branko Radičević szerb költő nevét viselik. A Branko általános iskolásai (Brankovi osnovci) elnevezésű rendezvényen 14 iskola vesz részt, amelyek közül a megnyitón tizenkét intézmény képviselőit látjuk vendégül – mondta a tegnapi összejövetelen Tanja Gagić, a program koordinátora.

Az eseménynek a karlócai Radulovački Ökológiai Központ adott otthont, ahol a résztvevők egy nap alatt jobban megismerhették egymást, megtekintették az ökológiai központot, valamint Karlóca nevezetességeit. A tanulók és oktatóik kidolgozták és ismertették az elkövetkező három hónapban megvalósuló iskolai pályázatok témáit.

– Az elkövetkező időszakban a tanulók és tanáraik olyan pályázatokon dolgoznak, amelyek alaptémája Branko Radičević lesz, aki Zimonyban, Karlócán és Temesváron végezte tanulmányait, majd Bécsben jogot és orvostant hallgatott. A programban résztvevők kreativitásuk segítségével különbözőképpen dolgozhatják fel a költő életművét, munkásságát, verseit, és „járják be” azokat a helységeket, ahol élt és tevékenykedett. A témák tárháza igen széles. A Vajdasági Erdőtelepítők Mozgalma környezetvédelmi szervezet az iskolalátogatások alkalmával figyelemmel kíséri majd az ehhez fűződő történéseket, amelyek keretében az iskolák valamilyen módon bemutatják az elkészült munkákat. Ezeket az eseményeket dokumentáljuk és mindez megtekinthető lesz az internetes oldalunkon. Reményeink szerint a rendezvényt a következő évben is megrendezzük egy stražilovói önkéntes akcióval kiegészítve, és így csatlakozunk A tisztább és zöldebb vajdasági iskolákért elnevezésű programhoz, amelyet szintén a Tartományi Oktatási Titkárság támogat – hangsúlyozta Tanja Gagić.

Az eseményt Biljana Kašerić tartományi oktatási, jogalkotási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi segédtitkár nyitotta meg, és elmondása szerint az illetékes tartományi titkárság szívesen támogat minden ilyen jellegű programot. Mindez nagyban elősegíti az együttműködést, hozzájárul a tapasztalatcseréhez, a különböző kultúrák megismeréséhez és ápolásához.

– A gyerekeknek lehetőségük nyílik barátkozni, megismerni a sokszínű, egymástól eltérő helyi kultúrákat, és így ők maguk járulnak hozzá legnagyobb kincsünk, Vajdaság hagyományainak megőrzéséhez – emelte ki a tartományi segédtitkár.