2024. március 29., péntek

Igazgatócsere a diákotthonban

A tartományi kormány július végén fölmentette tisztségéből Nemanja Delićet, a zombori középiskolások diákotthonának megbízott igazgatóját.

Ugyanezen a július 27-i ülésen megbízott igazgatónak Dragan Dodićot nevezte ki a kormány. Dodić az ügyviteli információs rendszerek mesterdiplomájával rendelkezik, és korábban nem töltött be felelős tisztséget közvállalat vagy közintézmény élén. Értesüléseink szerint mostani tisztségére a Harmadik Szerbia párt jelölte. Megbízott igazgatói posztját addig tölti be, amíg le nem zajlik az igazgatóválasztás.
A korábbi megbízott igazgató több mint másfél éven át vezette a kollégiumot. Végzettsége szerint jogász, korábban a Demokrata Párt színeiben a város polgármestere is volt.
A diákotthont 1963-ban adták át rendeltetésének, az akkori tanítóképző szükségleteire. Azóta sokat bővült és szépült, immár a város minden középiskoláját kiszolgálja. A Pedagógiai Karon tanulóknak külön kollégiumuk van. A korszerűen fölszerelt diákotthon 212 tanulónak nyújt szállást, szabad idejükben sportolási lehetőségeket, modern konyhája napi 1500 adag étel elkészítésére alkalmas. A nyári és a téli szünidő alatt különféle edző- és festőtáboroknak ad otthont, és kiadó szobákkal is rendelkezik, valamint képgalériája is van.
A tisztségváltást augusztus 15-én ejtette meg a két igazgató.