2024. április 18., csütörtök

Októberben tanácstagválasztást tartanak

A törökfalui helyi közösségben az idén a legtöbb pénzt a középületek és a falusi ivóvízkutak működtetésére fordítják

A három Ada községi falut – Törökfalut, Völgypartot és Valkaisort – magában foglaló törökfalui helyi közösség idei költségvetése a terv szerint 6,5 millió dinár. Ebből 2 millió dinárt tesz ki a helyi hozzájárulásból származó jövedelem, a fennmaradó összeg pedig a helyi önkormányzat támogatása, tudtuk meg Molnár József helyi közösségi titkártól. Elmondta, hogy az idei költségvetésben benne vannak azok az elmúlt évben kifizetetlen számlák, amelyeket az idei esztendő elején törlesztettek, köztük a valkaisori ifjúsági otthon felújításának költsége.

A völgyparti szélmalom tetejét szeretné rendbe tenni az idén a helyi közösség (Csincsik Zsolt felvétele)

A völgyparti szélmalom tetejét szeretné rendbe tenni az idén a helyi közösség (Csincsik Zsolt felvétele)

– Az idén legtöbb pénzt a helyi közösség által használt középületek villanyáramköltségeinek törlesztésére, valamint a három falu kútjainak a működtetésére fordítjuk. Ezek a helyi közösség épületei Törökfaluban, Völgyparton és Valkaisoron, valamint a törökfalui edzőterem, illetve a buszmegálló Törökfaluban és Völgyparton, továbbá a törökfalui–völgyparti köztemető épülete. A kutak vízminősége az analízisek szerint elfogadható. Az arzénszint minimális, a vas- és a mangántartalom viszont eléggé magas. Ezzel nem tudunk mit kezdeni, mert magából a furatból jön fel a fémes anyag. A nagykikindai kórház szakemberei havonta ellenőrzik a vízminőséget, felváltva vesznek mintát a furatokból és a vezetékből. Így össze tudjuk hasonlítani, hogy a vezetékben és a furatban is milyen a víz minősége. A vízellátás folyamatos és zavartalan a falvakban. Viszonylag új kútjaink vannak, a legrégebbi főkút 2008-tól működik, a legfiatalabb 2013-ban lett átadva. A vízanalízis havonta tetemes összeg a helyi közösség számára, hiszen 13 ezer dinárba kerül. Az utcai világításon az idén már háromszor végeztünk karbantartási munkálatokat. Várjuk, hogy az önkormányzat által az év végéig megígért közvilágítás-felújítás hogyan fog megvalósulni, mert ezzel tehermentesítenének bennünket is. Az idén a helyi közösség és az önkormányzat is támogatta a falunapi ünnepségeket Valkaison, Völgyparton és Törökfaluban. A helyi közösség részéről az idén már nem várhatók újabb infrastrukturális beruházások, egyedül a völgyparti szélmalom tetejét szeretnénk rendbe tenni, amelyről egy nyári forgószél ledobálta a cserepet. A helyi közösség területén lebonyolított infrastrukturális beruházások az önkormányzattal közösen valósultak meg. Az önkormányzat jóvoltából lett beborítva zúzott kővel Völgyparton több utca és a hátsó bejárat, valamint a tanyákra vezető út. Törökfaluban még tart a hátsó gazdasági bejáratok betonozása. Az önkormányzat finanszírozza majd a Kossuth Lajos utca több száz méteres szakaszának a kiépítését, valamint 1 kilométernyi járda megépítését a benzinkútig – közölte Molnár József.

A törökfalui helyi közösségben az idén meghosszabbították a helyi hozzájárulás programját 2017 januárjától 2020. december végéig, miután az áprilisi referendumon szavazók több mint fele támogatta a kezdeményezést. Molnár József elmondta, hogy a program szerint a helyi közösség az elkövetkező négy évben 20 millió dináros jövedelemre számíthat a helyi járulékból. A titkár továbbá bejelentette, hogy a törökfalui helyi közösségben október 9-én tanácstagválasztást tartanak. A választáson a szavazók 13 tanácstagot választanak meg az új összetételű tanácsba.