2024. április 20., szombat
Aranyos magyar kajakosok és Štefanek

Aranyos magyar kajakosok és Štefanek

A Szabó/Kozák kajak kettes szállította a magyar olimpiai csapat hatodik aranyérmét – A szabadkai Davor Štefanek szerezte Szerbia első (arany)érmét Rióban – Szerb csapatsikerek férfi vízilabd

BIRKÓZÁS

Štefanek aranyérmes!

A magyar szurkolók keserű szájízzel kezdhették meg a szurkolást az olimpiai kötöttfogás harmadik napján, mert hétfőn éjjel a második bronzérem is kicsúszott kedvenceik kezéből: Lőrincz Viktor (85 kg) balszerencséjét nyugodtan nevezhetjük lopásnak is, mert a bronzmeccsen jobb volt ellenfelénél, de a bírók furcsa szemlélete, mércéje folytán őt intették többször, így végül a német Denis Kudla akarva-akaratlanul is felállhatott a dobogóra. Akciót ugyan nem hajtott végre sikeresen, de Viktor védekezését szabálytalannak ítélték meg, és a meccs vége előtt, amikor Kudla már szinte összerogyott a magyar támadásaitól, óriási meglepetésre ismét Lőrinczet küldték szőnyegre, a német pedig kapott egy ajándék pontot, amivel nyert. Hogy mekkora sportember Viktor, arról tanúskodik az is, hogy könnyes szemmel is nyilatkozott, s bátyját, Tamást emlegette.

A 85 kg-os súlycsoport döntőjében is meglepetés született, mert nem a fő esélyes ukrán Zsan Belenjuk nyert, hanem a második félidőben fantasztikus orosz Davit Csakvetadze, aki úgy lerohanta a világbajnokot a második menetben, hogy az még levegőt sem kapott. A 130 kg-osok mezőnyében viszont nem volt vita, a kubai Mijaín López harmadik olimpiáját nyerte meg, s ezzel bevonult a sportág halhatatlanjai közé.

Tegnap aztán Davor Štefaneknak és Lőrincz Tamásnak (66 kg), valamint a 98 kg-os egykori világbajnoknak, Kiss Balázsnak szurkolhattunk. Első pillantásra Štefanek jó sorsolást kapott, Lőrincz viszont pokolit, a sort azonban Kiss kezdte a selejtezőben, aki az első akciójában megpörgette az ukránok vb-bronzérmesét, Dimitrij Timcsenkót, majd a második menetben kivédekezte a parterre-helyzetet, és továbbjutott.

Štefanek fantasztikusan kezdett. Egyszerűen nyakon csípte a japán Tomohiro Inouét, pörgette-dobálta, s pillanatok alatt 9:0-s technikai tusgyőzelmet aratott. Lőrincznek már sokkal nehezebb dolga volt. A dél-koreai világbajnokot, Hansu Ryut kapta a rajton, s ő került előbb parterre-be, de a távol-keleti nem tudott mit kezdeni vele. A második menetben aztán minden rosszra fordult: Tamás büntetőpontot kapott szabálytalan nyakfogásért, majd ellenfele kitolta a szőnyegről, így 4:0-s vereséget szenvedett. Kiss a nyolcaddöntőben a magas és erős svéd Carl Shönt kapta, aki a felnőttmezőnyben nem jegyzett még komolyabb eredményeket, de a magyarnak mindjárt az elején meggyűlt vele a baja, mert egy sikeres akció után visszatámadott a skandináv, és 5:2-re vezetett, majd a végén nyert is.

Közben Štefanek folytatta szenzációs sorozatát. A negyeddöntőben ugyanis az aktuális világbajnokkal, a német Frank Stäblerrel találkozott, s a két világbajnok csatájából a 2014-es került ki győztesen: 6:2-re nyert! Štefanek az első menetben befogta a német fejét, és dobott egyet rajta, óvás után még egy pontot nyert, s 5:1-nél már a zsebében volt a meccs. S ez még nem volt minden: az elődöntőben a grúz Smagi Bolkvadzével találkozott, akit a második percben már le is küldtek, Štefanek ismét nyakon csípte ellenfelét, és a második próbálkozásra betusolta! A szabadkai fiatalember ezzel a késő esti döntőbe jutott, s 32 év után érmet szerzett Szerbiának birkózásban, méghozzá aranyérmet!

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 16.
Az arany�rmes Szab� Gabriella �s Koz�k Danuta a n�i kajak p�rosok 500 m�teres verseny�nek eredm�nyhirdet�se ut�n  a Rio de Janeir�-i ny�ri olimpi�n a Rodrigo de Freitas Lag�n�ban 2016. augusztus 16-�n.
MTI Fot�: Kov�c

KAJAK-KENU

Szép volt, lányok!

Habár a főesélyesség terhe is nyomta a vállukat, és egy gyomorbetegség is nehezítette a dolgukat, a Kozák Danuta és Szabó Gabriella alkotta magyar női kajak kettes olimpiai bajnok lett 500 méteren. A világ- és Európa-bajnok páros a címvédő Franziska Webert és Tina Dietzét győzte le nagy csatában. A magyar egység remek taktikával versenyzett, s a németek csak az elején vezettek, utána Kozák és Szabó állt az élre, és a végén sikerült visszaverniük a németek hajráját. A páros a magyar kajak-kenu sport 23. aranyérmét szerezte. Ugyanebben a számban az olimpia előtt pár héttel összeállított Milica Starović/Nikolina Moldovan szerb páros összesítésben a tizedik lett, miután a B döntőben a második helyen ért célba. Ez az eredmény is bizonyította, nagy hiba volt szétszedni a szétlövést megnyerő Moldovan nővéreket. Hogy ezért majd vállalja-e valaki a felelősséget, egyáltalán kiderül-e az, hogy ki(k) döntött(ek) a hajók összeállításában, az mind olyan kérdés, amelyre Szerbiában nem szokott válasz érkezni…

Ha minimálist is, de némi vigaszt jelenthetett Nataša Dusev-Janićnak, hogy megnyerte a B döntőt K-1 200 méteren, így a kilencedik helyen fejezte be az ötödik olimpiáját. A háromszoros olimpiai bajnoknak minden bizonnyal ez volt az utolsó ötkarikás szereplése, mivel nem valószínű, hogy 38 évesen ott lesz a tokiói olimpián.

VÍZILABDA

Csoportelsők alkonya

Az előző napokban már említettük, hogy az olimpia férfi-vízilabdatornájának utolsó fordulóiban igen nevetséges eredmények születtek, mert mindenki kalkulált, s egyik részről a szerbeket, a másik csoportból pedig a montenegróiakat akarták elkerülni. Ebben a „leadjuk a meccset” játékban végül a két csoportelső, Magyarország és Spanyolország járt a legrosszabbul, mert a két csoport negyedikje pont Szerbia és Montenegró lett, s emiatt mindkét csapat, azaz a magyarok és a spanyolok is korán, a negyeddöntőben kiestek.

Sajnos, a magyar férfiak negyeddöntős mérkőzését is oly aggodalommal kellett kísérni, mint a nők összecsapását. Végig hátrányban voltak a montenegróiakkal szemben, de csakúgy mint a lányok, a fiúk is döntetlenre hozták a meccset (9:9), következett a bizonytalan kimenetelű büntetőpárbaj. Ebben sajnos Vámos Márton hibázott először, mert túlságosan a közepére lőtte, Hosnyánszky Norbert pedig a jobb sarkot választotta, de Miloš Šćepanović résen volt, és kivédte lövését. Ezzel a magyarok a folytatásban az 5–8. helyért játszanak majd.

A másik csoportelső, Spanyolország is megérezte, hogy egy ilyen rangos tornán nem jelent az semmit, ha ők végeztek az első, az ellenfél pedig a negyedik helyen. Mert ez az ellenfél a világ- és Európa-bajnok Szerbia volt, amely természetesen felébredt a Csipkerózsika-álmából, s főleg a fiatal Dušan Mandićnak köszönhetően már az első negyedben 3:1-re vezetett. A második negyed végére aztán már 7:3-at mutatott a jelzőtábla, de a spanyolok megrázták magukat, és a harmadik játékrészben 7:5-re feljöttek. A zárónegyedben azonban már nem tudtak újabb extrát hozzárakni a játékukhoz, és a szerbek 10:7-re kényelmesen megnyerték a meccset.

KOSÁRLABDA

Szerbia az elődöntőben

A szerbiai kosarazólányok egyetlen győzelemre járnak az éremtől. Tegnap a negyeddöntőben Marina Maljković kapitány csapata nagy meglepetésre nyerni tudott a legutóbbi öt olimpián háromszor ezüstérmes, 2006-ban világbajnok Ausztrália ellen. A négy között a szerb válogatott csütörtökön az elődöntőben a spanyol–török meccs győztesével játszik.

Az első negyed után döntetlenre állt, annak ellenére, hogy a szerb védelem nem tudott mit kezdeni a 203 cm magas Cambage-dzsel, és hogy 16:13-as vezetés után négy ejtést tiszta helyzetből nem tudtak a táblától bepattintani, két esetben pedig a naiv, csel nélküli dobást az ellenfél még vállmagasságban blokkolta. A második félidőben újra több tiszta helyzetet hagyott ki a szerb támadás, és félidőben Ausztrália két ponttal vezetett. Habár egy pillanatban az ellenfél hat ponttal vezetett, továbbra is egyenrangú csata folyt, az utolsó percre pedig hárompontos szerb előnnyel indultak. Szerbia jól védekezett, és óriási sikert ért el az elődöntőbe jutással.

Az elődöntőért a horvátokkal

Szerbia férfikosárlabda-válogatottja Horvátországgal mérkőzik csütörtökön hajnali 3 óra 15 perces kezdettel az olimpiai negyeddöntőben. A mérkőzés győztese a döntőért 19-én az Ausztrália–Litvánia találkozó továbbjutójával játszik.

A B csoport utolsó fordulójának meccsei izgalmasan alakultak. A Brazília–Nigéria találkozó semmiről sem döntött, viszont amikor a spanyolok kiváló teljesítménnyel nyertek Argentína ellen, világossá vált, hogy a litván–horvát csata győztese csoportelső lesz, és a döntőig nem mérkőzhet meg az USA-val. Az első negyedben a litvánok voltak jobbak, akik hivatalos meccseken 7:0-ra vezettek Horvátország ellen, a második és harmadik negyedben azonban a horvátok 62 pontot szórtak, előnyük 20 pontra is emelkedett, s a baltiak csak az utolsó percekben szépítettek, de fordításra már nem volt lehetőségük. A horvátok így elégedettek, hogy Szerbiát kapták, amely ellen szintén erősen negatív a mérlegük. Az olimpia előtti córdobai tornán Szerbia nyerte az előkészületi meccset, vb-n legutóbb 2010-ben, Eb-n pedig 2001-ben játszottak. Előbbi esetben 73:72, az utóbbi meccsen pedig 80:66 volt Szerbia javára.

A negyeddöntő további párjai: Ausztrália–Litvánia, USA–Argentína (a legutóbbi hat olimpia bajnokai, ötször az USA, 2004-ben Argentína nyerte az aranyat), Spanyolország–Franciaország (a legutóbbi négy Eb bajnokai).

ATLÉTIKA

Ristić egyszerre továbbjutott és kiesett

A zuhogó eső, a versenyzsűri, egy célfotó és egy brazil rúdugró tették emlékezetessé az atlétikai versenyek negyedik napjának esti műsorát, amelyben az egyetlen magyar továbbjutott, mindkét szerbiai atléta pedig kiesett.

A kezdés eredeti időpontjában szakadt az eső, mégis megkezdték a női diszkoszvetés és a 110 méteres gátfutás selejtezőjét. Előbbiben a lányok sorozatban dobták a védőhálóba a csúszós szert, gáton pedig a második futamban Baji Balázs a 2. helyen lépett tovább. Ekkor mintegy félórás versenyszünetet rendeltek el.

A folytatásban Milan Ristić eredményre továbbjutott a selejtezőből, a zsűri azonban újrafuttatta az első csoportot, amelynek eredményeivel Ristić a vonal alá került, ő lett a legjobb a kiesők között.

Közben tartott a dráma a diszkoszvetőnők selejtezőjében. A címvédő Sandra Perković és fő vetélytársa, a kubai Denia Caballero két sorozat után érvényes kísérlet nélkül maradtak, s csak egy esélyük maradt a döntőre. Mindketten közepes dobással másztak ki a csávából, míg Dragana Tomašević az elsőre dobott 57,67-tel az összesítésben a 19. helyre szorult.

Perković a döntőben is bajban volt, megint elrontotta az első két dobását, harmadikra azonban már 69,21-gyel az élre állt. Mint utóbb kiderült, a horvátnak ez a nagy dobás aranyat és címvédést ért.

A címvédő francia Renaud Lavillenie újabb nagy rúdugróversenyt veszített el. Ezúttal nem magát és taktikázását okolhatja, hanem a 22 éves brazil Thiago Braz da Silvát, aki őrjöngő szurkolói előtt 603 centiméterrel egyéni, országos és olimpia csúcsot döntött, míg a francia 598-cal az ezüstöt érdemelte ki. Kicsit mérges volt a lelátóra, hisz amikor az utolsó kísérletét tette 603-on, a hangorkán zavarta meg az összpontosítását. A brazil lett így az első ugró, aki olimpián 6 méter fölé került, míg edzője, az ukrán Vitalij Petrov már harmadik neveltjével nyert ötkarikást. Petrov 1988-ban Szergej Bubka, 2008-ban pedig Jelena Iszinbajeva mestere volt.

Hihetetlen hajrát láttunk női 400 méteren, amelyben az amerikai Allyson Felixnek adva volt a lehetőség, hogy a női mezőnyben elsőként nyerjen öt olimpiai aranyat. A bahamai Shaunae Miller vezetett, a célegyenesben Felix beérte, mire a bahamai látványos hasast ugrott a célba. Senki sem tudta, kié az arany, majd a célfotó megállapította, hogy Miller 7 százados előnnyel és új egyéni legjobbal vihette az aranyat.

Hármasugrásban, ahol hiányzott a sérült kubai Pichardo és a francia Tamgho, nem volt drámai fordulat. Az érmesek már az első sorozatban megugrották a legjobbjukat, az amerikai Christian Taylor mindhárom érvényes kísérlete aranyérmet ért.

ATLÉTIKA

Férfiak, 800 m: David Lekuta Rudisha (Kenya) 1:42,15, 2. Taoufik Makhloufi (Tunézia) 1:42,61, 3. Clayton Murphy (USA) 1:42,93, rúdugrás: 1. Thiago Braz da Silva (Brazília) 603, 2. Renaud Lavillenie (Franciaország) 598, 3. Sam Kendricks (USA) 585, hármasugrás: 1. Christian Taylor (USA) 17,86, 2. Will Claye (USA) 17,76, 3. Dong Bin (Kína) 17,58. Nők, 400 m: 1. Shaunae Miller (USA) 49,44, 2. Allyson Felix (USA) 49,51, 3. Shericka Jackson (Jamaica) 49,85, diszkoszvetés: 1. Sandra Perković (Horvátország) 69,21, 2. Melina Robert-Michon (Franciaország) 66,73, 3. Denia Caballero (Kuba) 65,34.

KERÉKPÁROZÁS

Férfi omnium, 40 km pontverseny: 1. Elia Viviani (Olaszország) 207, 2. Mark Cavendish (Nagy-Britannia) 194, 3. Lasse Norman Hansen (Dánia) 192.

KÉZILABDA

Férfiak, 5. forduló, A csoport: Franciaország–Dánia 33:30, Horvátország–Tunézia 41:26, Katar–Argentína 22:18. A végső sorrend: Horvátország és Franciaország 8, Dánia 6, Katar 5, Argentína 2, Tunézia 1 pont. B csoport: Svédország–Brazília 30:19. A végső sorrend: Németország és Szlovénia 8, Brazília 5, Lengyelország 4, Egyiptom 3, Svédország 2 pont. A negyeddöntő párosítása: Brazília–Franciaország, Németország–Katar, Dánia–Szlovénia, Horvátország–Lengyelország.

Nők, negyeddöntő: Brazília–Hollandia 32:23.

KOSÁRLABDA

Férfiak, B csoport, 5. forduló: Brazília–Nigéria 86:69, Spanyolország–Argentína 92:73, Horvátország–Litvánia 90:81. Nők, negyeddöntő: Szerbia–Ausztrália 73:71.

RÖPLABDA

Férfiak, A csoport, 5. forduló: USA–Mexikó 3:0, Kanada–Olaszország 3:1, Brazília–Franciaország 3:1. B csoport, 5. forduló: Oroszország–Irán 3:0, Lengyelország–Kuba 3:0. Nők, negyeddöntő: Hollandia–Dél-Korea 3:1.

ÚSZÁS

Férfiak, 10 km, nyílt víz: 1. Ferry Weertman (Hollandia) 1:52,59,8, 2. Szpirosz Janiotisz (Görögország) 1:52,59,8, 3. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:53,02,0.

VÍZILABDA

Nők, negyeddöntő: USA–Brazília 13:3, Magyarország–Ausztrália 9:9 (büntetőkkel 5:3), Oroszország–Spanyolország 12:10, Olaszország–Kína 12:7. Az elődöntőben: USA–Magyarország, Oroszország–Olaszország. Férfiak, negyeddöntő: Montenegró–Magyarország 9:9 (büntetőkkel 4:2), Szerbia–Spanyolország 10:7.