2024. április 18., csütörtök

Épülő város

A nyár elején befejeződtek azok a nagyobb méretű munkálatok, amelyek során a város vízvezeték-hálózatát korszerűsítették. Ezek voltak azok a beruházások, amelyek mindannyiunkat érintettek, hiszen hónapokon keresztül voltak lezárva fontos közlekedési csomópontok, ezért a szabad útvonalakon tumultus alakult ki, emellett sok esetben csak kerülővel juthattunk el célunkhoz. Ez befejeződött, viszont számos egyéb korábban megkezdett beruházás folytatódik, újabbak kezdődtek, ezeket tekintsük most át.

Folyamatosan épül a Népszínház (Fotó: Molnár Edvárd)

Folyamatosan épül a Népszínház (Fotó: Molnár Edvárd)

Mindenképp első helyen érdemes említeni a Népszínház épületének felújítását. A munkálatok megkezdésének jövőre már a tizedik évfordulója lesz, de szerencsére néhány év szünet után egy ideje folyamatosan épül az objektum. Hamarosan befejeződik a beruházás ötödik fázisa, amelynek keretében a homlokzaton folynak munkálatok. A hatodik fázisra vonatkozó közbeszerzési eljárást hamarosan kiírják, és utána ez is elkezdődhet. Ebben a fázisban szinte teljes egészében befejeződnek a külső munkálatok, csak a színház mögötti kis utca, az Ivo Vojnović utca felőli oldal homlokzata marad, arra ugyanis ebben a két fázisban nem maradt pénz, ezt a hetedik fázisban végzik majd el. Mindezek után, jövőre kezdhetik meg a belső munkálatokat, hogy azok milyen dinamikával folytatódnak, ez elsősorban a tartományi és a köztársasági szintről érkező pénz függvénye. Bogdan Laban polgármester a Subotičke novine lapnak adott interjújában a színház építését prioritásként jelölte meg, reméljük, valóban így lesz, és néhány éven belül azt birtokba vehetik a színészek. A beruházás eddig 830 millió dinárba került, a becslések szerint a befejezéshez 1,3 milliárd dinár hiányzik.

A Zsinagóga szinte teljes egészében megújult kívülről (Fotó: Molnár Edvárd)

A Zsinagóga szinte teljes egészében megújult kívülről (Fotó: Molnár Edvárd)

A város másik ékessége is szinte teljes egészében megújult kívülről. A Zsinagógáról van szó, amelynek látványával, felújított állapotában mi helyiek sem tudunk betelni. A külső felújításnál itt is csak apróbb munkák maradtak, néhány Zsolnay-cserepet kell még elhelyezni. Ami a belső munkálatokat illeti, elkészült a tenderdokumentáció, néhány hónapon belül lezajlik az eljárás, és kiválasztják a kivitelezőt. Erre a beruházásra Magyarország kormánya 500 millió forintot, vagyis mintegy 1,6 millió eurót biztosított. Egy korábbi ütemterv szerint a munkálatok jövő szeptemberre fejeződtek volna be, de reálisan 2018-ban láthatjuk régi fényében az épületet belülről is.

Nagy beruházásnak számít, és nemcsak Szabadka, hanem további hat önkormányzat hulladékkezelési gondjait oldja majd meg az Orom és Békova között épülő központi hulladéklerakó. Amennyiben sikerül tartani az ütemtervet, jövő tavasszal indulhat a próbaüzem. Ezen a lokáción kap majd helyet a hulladéklerakó, valamint a kísérő objektumok, mint a komposztáló, a hulladékválogató és az igazgatási épület.

Megkezdte első üzletének építését a német Lidl kereskedelmi üzletlánc (Fotó: Molnár Edvárd)

Megkezdte első üzletének építését a német Lidl kereskedelmi üzletlánc (Fotó: Molnár Edvárd)

A Papp Pál utca sarkán megkezdte első üzletének építését a német Lidl kereskedelmi üzletlánc is. Itt egy 10 ezer négyzetméteres objektum épül, amelynek kivitelezési határideje 90 nap. Az a terv, hogy teljesen új koncepcióval dolgoznak, így a Lidl nem az eddig megszokott kinézetben jelenik majd meg Szabadkán, hanem egy új stílusban. A cél nem más, mint hogy a terület vonzó legyen a vásárlók számára. A bejelentések szerint nem állnak el a Shoppi üzletközpontban tervezett építkezéstől sem, azonban nem tudni, mikor vásárolhatnak a szabadkaiak a Lidlben, ugyanis a cég üzletpolitikája szerint egy adott országban minden üzletet egy időben nyitnak meg, márpedig Szerbiában az első fázisban összesen 20 üzletet építenek.

Összesen 21 helyen helyeznek el új autóbuszmegállókat a Subotica- trans utasforgalmi vállalat dolgozói. Erre a beruházásra mintegy hatmillió dinárt fordítanak, a leszerelt régebbi megállókat pedig olyan helyekre teszik át, ahol kisebb az utasforgalom.

Nyitókép: Folyamatosan épül a Népszínház (Fotó: Molnár Edvárd)