2024. április 19., péntek
GALENIKA

Ma bontják fel az ajánlatokat

Ma bontják fel a belgrádi Galenika gyógyszergyár 25 százalékos tőkerészesedésének eladására meghirdetett versenypályázat ajánlatait. Mint ismeretes, a vállalat stratégiai partnerének megválasztására hárman jelentkeztek: az indiai Cadila Pharmaceuticals Ltd., az EMS, Brazília egyik legnagyobb gyógyszeripari társasága, valamint a brit Frontier Pharma és az orosz NPO Petrovax Pharm gyógyszeripari társaságokból álló konzorcium.

A stratégia partner megválasztásával megbízott bizottság az ajánlatok felbontása és értékelése után javaslatot tesz a szerb kormánynak, melyekkel érdemes üzleti kapcsolatba lépni.

A tervek szerint öt évre választanak stratégiai partnert, amely legalább hétmillió euróért szerezheti meg a cég tőkéjének egynegyedét. Feladata lesz a Galenika ügyvitelének a megszilárdítása, továbbá a vállalat irányításának és pénzügyeinek az átszervezése abból a célból, hogy növekedjen a cég piaci értéke. A szerződésbe foglalt határidő leteltével eladásra kerül majd a cég többségi részvénycsomagja.

Nedeljko Pantić, a Galenika gyógyszertár vezérigazgatója szerint azt tartanák a legmegfelelőbb partnernek, amelyik nem bocsájt el senkit sem a foglalkoztatottak közül, beruház a vállalat modernizációjába és megtartja a gyógyszergyártás eddigi szintjét.