2024. április 19., péntek
ĐURIĆ

Folytatódik a párbeszéd

Marko Đurić, a Koszovóval megbízott kormányiroda igazgatója elmondta, hogy ma folytatódik Brüsszelben a Belgrád és Priština közötti párbeszéd a telekommunikációs kérdésekről. Mint elmondta, fontos hogy megteremtődjenek a feltételek ahhoz, hogy a Szerbiai Telekom fennakadás nélkül működjön Koszovó területén.

Đurić a SZRT-nek azt nyilatkozta, hogy az Ibar folyón addig nem nyitják meg a hidat, amíg nem alakítják át a Péter király utcát sétáló övezetté, valamint nem épül ki a híd északi oldalán a KFOR ellenőrzőpontja. A tervek szerint a munkálatok befejezéséig, január 20-ig Kosovska Mitrovica számos kulcsfontosságú utcája teljesen új külsőt kap.
Az amerikai alelnök, Joe Biden szerbiai látogatását kommentálva Đurić emlékeztetett arra, hogy Aleksandar Vučić miniszterelnök már háromszor találkozott vele, továbbá kiemelte, hogy az eltelt négy hónapban Szerbiában a világ legfontosabb országainak képviselői tettek, illetve tesznek majd látogatást. Hozzátette, hogy a regionális kapcsolatok és a stabilitás terén, valamint jelentős kulcsfontosságú kérdéseket illetően Szerbiának nagyon fontos közvetítői szerepe van.
„A kormányzati tevékenységeknek és a miniszterelnök személyének köszönhetően jelentősen nőtt hazánk tekintélye, és ez kihat a koszovói szerbek helyzetének kérdésére is” – szögezte le Đurić.