Meglehetősen kevés ismeretem volt az ukulele hangszerről, a Kaláka egyik lemezéről ismert kedves dallam és verssorok csupán:
Idefele, odafele
Halkan sír az ukulele.
Csiribiri kuruzsol,
Fa levele duruzsol.
– Ezt a lassú, szomorkás hangulatú dalocskát dúdoltam útközben, a bácskossutfalvi Baptista Missziós Központ hatalmas udvarán azonban egészen más hangulat fogadott. Bár a napi foglalkozásoknak már vége volt, a gitár kicsi, négyhúros változatát több gyerek is pengette, gyakoroltak, és a táborvezető Sowell család néhány tagja rögtönzött kiskoncertje is jelezte, ez egy vidám, ritmusos, virtuóz muzsika, melytől jókedvre derülnek az emberek.
Vajdaságban egyedülálló nyári tábort szerveztek Bácskossuthfalván. Ebben az évben már másodszor került sor ukuleletáborra. Egy lelkes texasi nagycsalád, a nyolc tagú Sowell család életformája a koncertezés, a missziós lét. A bluegrass-country műfaj kitűnő művelői nyáron hat hetet tartózkodnak Szerbiában, ebből kettőt Bácskossuthfalván, jelenleg pedig Romániában vezetnek hasonló tábort. A nyolctagú család többféle húros hangszeren játszik, hazatérve is egész évben koncerteznek és pénzt gyűjtenek a nyári táboraik megszervezéséhez. A hangszert ajándékba adják tanítványaiknak. Ebben az évben a saját hangszereiken kívül 240 ukulelét hoztak magukkal a tengerentúlról.
Egy tábori nap végén beszélgettünk a hatgyerekes édesanyával és lányával, valamint a táborban szervezői, fordítói feladatokkal megbízott Nyúl Sárával. Mi is az az ukulele? – kérdeztük legelőször a texasi 16 éves vendégtanártól, Naomitól.
– Egy kis hangszerről van szó, amelyet könnyedén el lehet ide hozni, és úgyszintén könnyű megtanulni játszani rajta, mivel kevés időnk van a gyerekeket zenélni tanítani. A lehető legtöbbet szerettük volna számukra átadni. Egyszerű az ukulelén játszani, ezért nagy önbizalmat nyújt a muzsikálásban, és így könnyedén, maguktól is, továbbléphetnek egy másik hangszerre. Mi elindítjuk őket az úton, ők pedig fejlődhetnek saját maguktól, akkor is, amikor mi nem vagyunk itt.
Tavaly, az első táborban ötvenen tanultak ukulelézni, idén több mint százan. A nagy érdeklődés miatt idén két héten át tartott a tábor, az első héten a 7–12 évesek, a második héten pedig a 12 éven felüliek számára – hallottuk Nyúl Sára szervezőtől, aki azt is elmondta, hogy a tavalyi tábort követően a kis pengetős hangszer annyira népszerű lett Bácskossuthfalván, hogy sokan, miután vége lett a nyári szünetnek, bevitték az iskolába, játszottak a szünetekben, és mindenki felbátorodott, úgyhogy hívták a barátokat és küldték a szomszédokat az idei nyári táborba.
Július 29-én zárult a kéthetes angol nyelvű zenei tábor. A zenélés mellett bibliaóra, kézműves-foglalkozás, sportjátékok és fürdőzés tette változatossá a tábor mindennapjait. A záróesten a vendégelőadók és a táborlakók közös koncert keretében mutatták be, hogy mit sikerült elsajátítaniuk. Emellett Kishegyesen, Szabadkán is bemutatkoztak a texasi vendégek, és a pacséri tófürdő látogatóit is megörvendeztették egy bluegrass-country koncerttel.
Egy zenei szaklap szerint „a bluegrass egy a dél-amerikai népzenéhez szorosan kötődő zenei stílus, amelyben az éneket leginkább húros hangszereken kísérik. Az 1940-es években jelent meg a country zenéből kifejlődve. Az 1950-es évektől lett igazán népszerű, a rajongók ugyanis az északi hegyek modern népzenéjét látták benne. Napjainkra jól körülhatárolható zenei kultúrává vált, a bluegrass folyamatosan jelen van a hivatásos nemzetközi szórakoztatóiparban éppúgy, mint az igazi vidéki Amerikában, ahol nyoma sincs a piacorientált profizmusnak, és ahol a bluegrass a népi kultúra része még ma is. A bluegrass fő hangszerei – hegedű, gitár, öthúros bendzsó, mandolin, nagybőgő.”
A Sowell család minden tagja aktívan kiveszi részét a muzsikálásból és a missziós tevékenységből. Pontosabban az apuka a logisztikai adminisztrációs munkákat végzi elsősorban. Ukulelén ő is játszik, és tanít is.
Guynn és Cindy Sowell hat gyermeket nevelnek otthontanulós módszerrel. Jakob 19 éves, Joshua 18, az ikerlányok Naomi és Abigail 16, John-Mark 11 és a legfiatalabb, Justus 9 éves. Az édesapa mérnök volt, ma már nyugdíjasként igazi háttérember, a család menedzsere.
– Az Adamec családot, akik ebből a térségből származnak, Texasban ismertük meg, gyermekevangelizációval foglalkoznak, és elmesélték, hogyan tartják a táboraikat, közben megformálódott bennünk is a gondolat, hogy családként szeretnénk mi is missziós munkával foglalkozni.
Csatlakoztunk az ő táborukhoz, 2012-ben ismertük meg őket, és 2013-ban jöttünk először Szerbiába, a Čačakhoz közeli mrčajevci táborba. Azóta néhány hetet itt töltünk Szerbiában, koncerteztünk már Bácspetrőcön, Erdővégen, Újvidéken, Belgrádban, Nišben, Zlatiborban, Čačakon – hallottuk a mindig mosolygós édesanyától.
A műfajról mit mondana?
– Igaz, hogy családias zene, amit játszunk, de mi nem éneklünk megtört szívekről, szerelmi vágyakról, hanem spirituális, egyházi gospel zene a miénk.
Amikor visszatérnek, hogyan telnek a napjaik?
– A gyerekek otthon tanulásos módszerrel tanulnak, a zene tantárgy, hobbi, amit nagyon szeretnek. Adománygyűjtő koncerteket szervezünk Államok-szerte, és beszélünk az itteni gyerekekről, valójában támogatókat gyűjtünk, a repülőjegyre, a szállásra, a következő év missziós tevékenységéhez.
A gyerekeiknek mik a terveik?
– Napról napra megyünk előre, a nagy fiunk mérnök szeretne lenni, a fiatalabb fiú a zenéért lelkesedik és a misszióért, a gyülekezetben is aktív, elhivatottságot érez, otthon a baptista gyülekezetben is játszik. A lányainkat, akik ikrek, úgy neveljük, hogy elsősorban feleségek és anyák legyenek, akik majd otthon nevelik a gyermekeiket. A kicsik még kicsik, ők is aktív tagjai a családi zenekarunknak. A gyerekek mind a hatan játszanak zongorán, gitáron is megtanultak játszani, mandolinon szintén, az idősebbek tanítják a kisebbeket, nagybőgőn is tudnak játszani, ketten bendzsóznak, ketten pedig hegedülnek. Persze mindannyian ukulelén is játszanak. A legidősebb fiunk megnyerte Texas állam bendzsóbajnokságát.
Cindy végül azt is elmondta, hogy fiatalon nem így képzelte az életét, de nem is tudott volna ilyen szép életet tervezni.
– Hálásak vagyunk az Istennek, hogy családként tudunk szolgálni, hogy megismertük ezt az országot, a kultúrát, a gyerekeket és az embereket egyenként. Pozitív tapasztalat, hogy az emberek befogadóak, mi nagyon jól éreztük magunkat itt. Remélem, jövőre újra találkozunk.
