2024. április 19., péntek

Gyuri kicsi háreme

A világ egyik legszebb élőlénye Indiából származik, a hívő hinduk a mai napig szentként tisztelik, és a magyar nép is hamar beépítette népdalkincsébe. India nemzeti madara Európába Nagy Sándor által került be, tájainkon a XVI. századtól tartják, eleinte a főúri parkok, majd a XIX. századtól már a gazdag paraszti porták díszeként is. A fácánfélék családjába tartozó páváról van szó.

A farktollak csak február után kezdenek újranőni, júliusban pedig ledobja magáról őket a bak

A farktollak csak február után kezdenek újranőni, júliusban pedig ledobja magáról őket a bak

A törökbecsei Juhász házaspárnak gyermekkori álma valósult meg, amikor három évvel ezelőtt megszerezték első páváikat. Hiába igyekeztek már az ókortól háziasítani ezt a fajt, teljesen sosem sikerült, a mai napig félvad fajként tartják számon. Juhász Izabella szerint azonban, ha kiskorától ember, és nem páva neveli, barátságossá válik a madár. Miközben erről beszél, mint egy macskát, úgy babusgatja, simogatja az egyik pávát. Jelenleg két fekete szárnyú kék bakpávájuk és két tojójuk van. Legutóbb vasárnap, előtte pedig május végén születtek kis páváik. Egy három hónapos páva piaci ára úgy 20 euró lehet.

– Keveset tojnak a tyúkok, nehezen ülnek el, de amit elülnek, azt mind ki is költik. Négy hétig ülnek a tojásokon. Az idei első költésből 4, a mostaniból 3 kispáva született, ezeket el szeretnénk adni – mondja Izabella.

Izabella szerint a pávák szeretik a kényeztetést

Izabella szerint a pávák szeretik a kényeztetést

Az úgynevezett udvari páva a tapasztalatok szerint igénytelen, könnyen tartható állat, ráadásul minden más díszmadárnál látványosabb éke a kerteknek. Izabella szerint sok munka nincs velük, magvakkal – búzával, kukoricával, árpával, zabbal – táplálkoznak, és csak arra kell ügyelni, hogy ne menjenek el a háztól. Helyből akár 2,5 métert is ugranak és szállni is tudnak, emiatt a kezdetekben, míg meg nem szokják a helyüket, meg kell kurtítani a szárnytollukat. A szakemberek szerint a szabadban bogarászó, férgeket gyűjtögető madarak az ápolt gyepet sem teszik tönkre, ha valamely bokor alatt találnak egy porfürdőzésre alkalmas homokfelületet. Juhászéknál egyébként az udvaron a csirkék, a japán kacsák, a pulykák és természetesen a pávák is szabadon élnek, csak télen kell számukra fedett helyet biztosítani. Izabella szerint rikácsoló, kellemetlen hangjukat csak ijedtükben vagy időjárás-változáskor engedik ki. Ezek a nagytestű madarak elélhetnek húsz, de akár ennél is több évig.
A két bak – apa és fia – a Gyuri és a Miki névre hallgat. Tenyészidőszakban egy pávakakas 3–5 tyúkkal alkot háremet, de ennek a két hímnek egyelőre be kell érnie a meglehetősen jelentéktelen megjelenésű Cicóval és Micóval. Mivel Gyuri bakpapa kisajátítja magának ezt a két tyúkot, és osztozni sem hajlandó rajtuk, fia, Miki egyelőre hoppon marad. A pávatyúk egyébként állítólag elég válogatós fajta, de feltűnő külsővel le lehet venni a lábáról. Azt a kakast választja, amelyik a leghatásosabb bemutatót tartja szétterített dísztollaival. De most nincs ideje az udvarlásnak, a fiúk levetették nászruhájukat.

Miki az ól tetején páváskodik

Miki az ól tetején páváskodik

– A fiatal hímek harmadik életévük körül nyerik el teljes pompájukat, a szép színes farktollazatot, de a párzási időszak után, júliusban eldobják ezt a csodás díszüket, és csak február után kezdenek újból megszépülni. Egyébként a pávatollak mind egyformák, csak a hosszuk különbözik, és az oldalsó szálakon nincsen egész szemek – tudom meg Izabellától.

Egy felnőtt pávakakas teljes uszálya átlagosan több mint 200 tollból áll, a díszes tollazat hossza elérheti akár a másfél métert is. A Fölszállott a páva című Ady Endre-versben megénekelt „Nap-szédítő tollak” egykoron legyezőként, kalapdíszként is szolgáltak, Kínában pedig a rangfokozat megállapítására használták. Ma főleg ékszerek díszítőelemeként és szobadíszként találkozunk vele. A kék páva kékeszöld, színjátszó tolla is gyönyörű, de Izabella szerint a napfényen szivárványszínben pompázó fehér pávatoll valóságos csoda. Juhászék természetesen fehér pávát is szeretnének az udvarukba. Mivel ritka madárról van szó, igen borsos áron lehet csak hozzájutni, egy felnőtt fehér páva ára 200 és 500 euró között van.