2024. április 19., péntek

Öt év börtönt kér az ügyészség a kurdbarát párt egyik társelnökére

Ötéves börtönbüntetést kért vádiratában a török vádhatóság a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) egyik társelnökére, Selahattin Demirtasra terrorpropaganda terjesztése miatt - jelentette pénteken a Dogan török hírügynökség.

Hasonló büntetéssel nézhet szembe Sirri Sürreya Önder, a HDP másik meggyanúsított képviselője is.

A parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosítás június 8-án lépett hatályba Törökországban. A változtatást a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdeményezte, mert a párt egykori alapítója, Recep Tayyip Erdogan török elnök állítása szerint a HDP tagjai kapcsolatban állnak a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezettel, amiért a politikusoknak a bíróság előtt kell felelniük. A HDP tagadja a vádat. A módosítás viszont nemcsak a kurdbarát párt képviselőire érvényes, hanem az 550 fős törvényhozásból mindenkit érint, akiről bűncselekményre vonatkozó aktát tartanak nyilván.

Demirtas korábban úgy nyilatkozott, hogy a döntés nyilvánvalóan újabb lépés a diktatúrához vezető úton.

"Nem leszünk játékszerek. A harc még csak most kezdődött el" - szögezte le a politikus.

Az ügyészségi iratok alapján Demirtas és Önder egy 2013-as pártrendezvényen felszólalásukban dicsérték a PKK egyik vezetőjét, Abdullah Öcalant, aki egy márvány-tengeri szigeten 1999 óta tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A HDP-s politikusok esetleges bebörtönzése tovább élezheti a török-kurd konfliktust, amely két és fél év fegyverszünet után tavaly júliusban lángolt fel újra. A török haderő tavaly december óta átfogó katonai akciót hajt végre a kurd autonómiáért küzdő felkelők ellen az ország délkeleti részében. Az 1984 óta tartó összecsapásokban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.