2024. április 20., szombat

Kamerás megfigyelés a közlekedésbiztonság érdekében

Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM) az idén is folytatja promóciós tevékenységeit a közlekedésbiztonság növelése érdekében.

A központban is lesz biztonsági kamera (Fotó: Fehér Rózsa)

A központban is lesz biztonsági kamera (Fotó: Fehér Rózsa)

A projekt keretében a napokban kamerákat szerelnek fel a központban, a Péterrévei úton, valamint a Zöldfás utca és az Újvidéki utca kereszteződésében, a felvételeiket a Moj Bečej portálon keresztül lehet majd követni. A fiatalok emellett képzéseken vehetnek majd részt, amelyeken szó lesz például az alternatív, környezetkímélő közlekedési eszközök használatáról.
Utcai akciókra is számíthat a lakosság, ezekkel a biztonsági öv használatának fontosságára, valamint a vezetés közbeni telefonálás veszélyeire hívják fel a figyelmet az aktivisták. A korábbi évekhez hasonlóan az idén is lesz lehetőség a „részeg szemüveg” kipróbálására, ezekkel kockázat nélkül át lehet élni az ittas vezetés okozta veszélyeket. A szerencsés kerékpárosok annak örülhetnek majd, hogy ingyen kaphatnak első és hátsó lámpákat, valamint biztonsági mellényeket.
Aleksandar Đekić a BUM elnökének elmondása szerint a projekt értéke 1,4 millió dinár, amihez az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium egymillió dinárral járult hozzá, a többi pénzt pedig az óbecsei önkormányzat és a BUM biztosította. Dragan Tošić polgármester azt is bejelentette, hogy a köztulajdon folyamatos rongálása miatt jövőre a költségvetésben több kamera beszerzésének a költsége is szerepelni fog.