2024. április 20., szombat
KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁR

Pisiillem a Strandon

HETI KÖRKÉRDÉS

Ön szerint a strandon is vannak illemszabályok?

Szavazatok száma: 221

Kitiltottak az uszodából. – Miért? – Belevizeltem a medencébe. – Na de ezért? Mások is ezt teszik… – Igen, de nem az ugródeszkáról.

Nos, a békebeli vicc uszodai illemszabályra vonatkozik, de valószínűleg az újvidéki, vagy bármelyik másik folyami strandon sem járnánk másképpen, ha a leírt, vagy hasonló módon végeznénk szükségletünket. Az őrök egész biztosan felszólítanának távozásra, pedig éppen sehol sem tüntették fel, hogy tilos belesárgítani a vízbe. Sőt: az egész város ezt teszi, méghozzá „intézményesítve”, a csatornahálózat közvetítésével, köbméterenkénti, megadózott díjszabás mellett… A nyilvános fürdőhelyeken tehát suttyomban pisilünk a vízbe – mert így illik.

A strandokon sehol nem látunk olyan táblát sem, amelyen az lenne feltüntetve, hogy a törölközőt mekkora távolságra szabad-illik leteríteni a szomszédos törölközőtől, hogy a bagófüstöt milyen irányba szabad-illik fújni, vagy hogy a haverokkal milyen hangerővel szabad-illik beszélgetni-ordibálni. Egyértelmű, hogy a fürdőhelyeken, akárcsak máshol is, íratlan illemszabályok szerint kell-kellene viselkednünk. A jól nevelt, civilizált gondolkodó mindig szem előtt tartja azt, hogy a másik ember másmilyen, és hogy az, ami „nekem tetszik”, vagy az, ami „engem nem zavar”, másokat igenis kihozhat a béketűrésből, valakinek komoly bosszúságot okozhat. Közösségünket a toleranciára építettük, a másik ember megtűrése, igényeinek figyelembe vétele fordítottan arányos a primitivizmus mértékével. Ez utóbbi a nyilvános fürdőhelyeken fokozottan kibontakozhat, hiszen az egyének nem bújhatnak el márkás öltözékük, méregdrága sportkocsijuk mögé – a strandon az vagy, ami vagy. Elárulhatnak ugyan ezt-azt a tetkók, egy ujjnyi vastag aranynyaklánc, vagy egy ODANÉZZ! típusú séró, de komolyabb rekvizitumok hiányában mindenekelőtt a viselkedés az, ami meghatározó információt hordoz egy-egy lemeztelenített strandoló személyiségéról. A felismeréshez elég egyetlen momentum is: azt, aki bagóval a szájában áll a vízben, vagy a fejét a felszín alól nem kiemelve, a környező fürdőzőket semmibe véve, a szalmakalapos néniket lecsapva úszik, vagy azt, aki a parton nem emeli a lábát a homokban, porfelhőbe burkolva a napozókat, nyilvánvalóan nem érdeklik az illemszabályok. Az ilyen strandolók valószínűleg máshol is énközpontú viselkedésmód szerint egzisztálnak, ők azok az emberek, akiknek nem volt „gyerekszobájuk”, csak büntetésekkel nevelhetők, szép szóval sehogyan sem! Írott regulákkal, törvényekkel azonban létünknek és tevékenységünknek csupán elenyésző hányadát kontrollálhatjuk, szabályaink túlnyomó többsége íratlan. A városi buszban feltüntetik ugyan, hogy a terhes nőknek és az idősebbeknek illik átadni az ülőhelyet, de azt már nem, hogy nem illik szellenteni. Az utasok többsége – szerencsére – valahol, mélyen tudja-érzi a viselkedési elvárásokat figyelmeztetés nélkül is, a várandós hölgyek általában ülve utaznak, bélgázriadó miatt csak ritkán kell ablakot nyitni.

De térjünk vissza a strandra, pontosabban a stranddivatra – mit illik viselni itt, és mit nem? A férfigatya-divat mostanában azt diktálja, hogy a strandolók térdig érő bugyogókban napozzanak, ússzanak, labdázzanak. A Tarzan-gatyák, azaz az úszógatyák nem igazán divatosak, valószínűleg azért, mert ez a darab csak eltakarja, de nem rejti el azt, amit a gatya hordozója rejteget – világosan kirajzolódik benne a szerszám alakja, méretét sem titkolhatjuk. A statisztikai felmérések azt mutatják, hogy a férfiak többsége elégedetlen méreteivel, ezzel magyarázható a praktikusnak semmiképp sem nevezhető stranddivat. Az újvidéki Strand nem nudistastrand, de ha a hölgyek közül valamelyik leveti a bikinifelsőt, senki sem fog rászólni. Legfeljebb illetlenül megbámulják. A meztelenkedés tehát nem tilos, de nem illendő. Mi történne, ha a strandillem-kódexbe alapértelmezett pontként beiktatnák a nudizmust? Ha szabadon meztelenkedhetnénk, egész biztosan akadnának olyanok is, akiknek ez sem lenne elég. Olyanok, akik a játszótér és fagylaltosbódé között, elterülve a füvön, a fitymájukat felgyűrve a makkjukat napoztatnák… Mi, emberek, már csak ilyenek vagyunk, folyton elégedetlenkedünk, mindig többet akarunk. Valakinek valahol meg kell húznia – írásban vagy nevelésben – a határvonalat annak érdekében, hogy társadalomnak nevezett tákolmányunk úgy-ahogy működhessen. Különben, illem- és egyéb szabályok hiányában, azonnal elszabadulna a pokol, úgy a Strandon, mint mindenhol másutt.