2024. április 19., péntek
JEMEN

Piacot ért légicsapás, sokan meghaltak

Életét vesztette mintegy harminc civil Jemenben egy piacot ért légicsapásban, amelyet a közel-keleti országban dúló harcokba beavatkozó, Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció hajtott végre - jelentette hétfőn a jemeni lázadók, a húszik által működtetett Saba hírügynökség.

A Saba szerint a támadás a jemeni fővárostól, Szanaától mintegy 70 kilométerre fekvő Nahm város közelében lévő El-Azari település egyik piacát érte. Az egyik bomba egy gázpalackokat áruló üzletbe csapódott.

A hírügynökség hozzátette, hogy a helyszínen rendőrök és mentőalakulatok dolgoznak.

Jemenben 2014 szeptembere óta harcolnak egymással a nemzetközileg elismert elnök, a szunnita Abed Rabbó Manszúr Hádi csapatai és az Irán által támogatott síita húszi felkelők. Az államfő oldalán álló erőket a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség támogatja.

Az utóbbi hónapokban az ENSZ égisze alatt béketárgyalások folytak Kuvaitban, azonban a szemben álló felek nem jutottak megállapodásra. Az arab katonai szövetség vasárnap jelentette be, hogy fokozza harci tevékenységét Jemenben.

A jemeni konfliktusban 2015 márciusa óta hivatalos adatok szerint mintegy 6 ezer ember halt meg. A kőolajban gazdag, de ugyanakkor a közel-keleti térség legszegényebb országa a humanitárius katasztrófa szélén áll.