2022. augusztus 8., hétfő

Szerbia első nyíltan homoszexuális minisztere

Ana Brnabić (Fotó: Tanjug)
Ana Brnabić (Fotó: Tanjug)

Aleksandar Vučić kormányalakító az új kormánytagok névsorának ismertetése során bemutatta Ana Brnabićot is, aki államigazgatási és helyi önkormányzati miniszterként dolgozik majd az új kormányban és nem titkolja másságát a nyilvánosság előtt.

A nyugati hírügynökségek sorra számoltak be a kormányalakítónak ezen döntéséről, emlékeztetve arra, hogy a szerb társadalom egy erősen pravoszláv hagyományokon alapuló társadalomnak számít, melyben az utóbbi években már a rendőrség szigorú védelme mellett lezajlanak ugyan a Büszkeség-napi felvonulások, azokat azonban sorozatosan incidensek és fenyegetések kísérik, korábban pedig három alkalommal be is tiltották biztonsági okokból kifolyólag.

Az AP, AFP, Ansa arról számoltak be jelentéseikben, hogy a Balkánon egyedülálló esetről van szó, s emlékeztetnek arra is, hogy Szerbiának kötelessége a kisebbségi jogok helyzetén javítani az európai uniós felzárkózási folyamatban.