2024. április 25., csütörtök

Mindannyian etnopolis lakói vagyunk (?)

Befejezésre váró mondatok – Hiánypótló lett volna, ha elkészül Szabadka kulturális stratégiája

Szabadka kulturális kínálata szerteágazó, sokrétű és számos elképzelés gazdagítja, amelyeknek közös nevezője az, hogy helyük és szerepük nincs pontosan bejelölve a város kulturális térképén – egyebek mellett ezért övezte nagy várakozás a kulturális élet szereplői között Szabadka város kulturális stratégiájának koncepciójára és metodológiájára létrehozott bizottság munkáját, amit Maglai Jenő polgármester nevezett ki Ágoston Pribilla Valéria elnöklete alatt.

A több alkalommal meghosszabbított határidők végére állítólag az irányvonalak elkészültek, azonban számos megválaszolatlan kérdésre, durcáskodásra, politikai jellegű támadásokra és a sajtón keresztül történő homályos utalásokra adott okot, hogy a nyilvánosság nem ismerhette meg a munka eredményét.

Június elején nagy port kavart a sajtóban az, hogy az elmúlt két évben olyan koncerteket támogatott a város – a pénzt bizottság osztotta szét –, amelyek a háborús időkre emlékeztetnek. Maglai Jenő polgármester az újságírók kérdésére válaszolva azt nyilatkozta, hogy ilyen rendezvényeket a városnak nem kellene támogatnia, mert nem segíti az együttélést, és ő erről a támogatásról nem tudott. Ágoston Pribilla Valéria polgármesteri tanácsadó szintén azt nyilatkozta, hogy ő sem tudott a támogatásról, és ő is elítélte az ilyen típusú rendezvények megtartását a városban. Ahogyan a sajtóban fogalmaztak, a nyilvánosságot zavarta, hogy a polgármesteri tanácsos tagja volt a bizottságnak.

Nyilvánvaló, hogy politikai döntésről volt szó, és mindenki tudott róla. A koncertet megtartották, mindenki hazament, ki dagadó nemzeti kebellel, ki libabőrösen, mert a kilencvenes évek jutottak eszébe, de ha az ügy nem pattan ki, mintha meg sem történt volna.

Ilyesmi mindenhol előfordul, ebben az esetben csak azért tépázta meg a leköszönő városvezetést, mert éppen a szakértelem, az átlátható tevékenység, valamint a politikamentesség kérdőjeleződött meg.

Ugyanígy rávilágít a létező problémára a minap a Magyar Szóban megjelent írás, ami a 15. alkalommal megrendezésre kerülő Interetno Fesztivált harangozza be.

Nem kétséges, hogy a 2002 óta megrendezésre kerülő Interetno Fesztivál Szabadka kulturális kínálatának meghatározó, megkerülhetetlen és közkedvelt rendezvénye. A szervező értetlenül állt a tény előtt – mint a sajtóban olvasható –, hogy a fesztivál költségvetését 30%-kal megkurtította a város, másrészt sérelmezi, hogy a rendezvényt nem támogatta az MNT Kulturális Bizottsága.

SZABADKA, A FESZTIVÁLOK VÁROSA

Ez a megnevezés szerepel a város hivatalos honlapján is. Nem szerepel már a fesztiválok között a Trenchtown, amiről 2002-ben még úgy nyilatkoztak a szervezők és azt írta az újság, hogy „a háromnapos rendezvény az újvidéki Exittel kívánja felvenni a versenyt”.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Sok minden szükséges ahhoz, hogy egy fesztivál exitelődjön, szigetelődjön (a Sziget Fesztiválhoz is hasonlították) és megmaradjon egy városban. A Trenchtownnak ez nem sikerült. 2013-ban a sajtóban mint a generációk közti ellentétek áldozatává vált rendezvényt írták le, egy olyan városban, amelynek kulturális élete a valamikori Jugoszlávia élvonalába tartozott (?), mostanság pedig megállíthatatlanul provincializálódik – a kifejezést (mint a cikk írja) a szabadkai születésű Radomir Konstantinovićtól kölcsönözve. A környék lakóinak folyamatos felháborodásától övezve létezett a fesztivál, és miattuk is szüntették be – miközben, háborogtak az újságcikkben a fesztivál hívei, a sokszoros hangerővel dübörgő turbo folk és a vásári hangulat nem zavarja a palicsiakat a majális idején, amint a városközpontban megrendezett mangalicafesztivál sem. A cikk megállapítja, hogy a konzervatív Szabadka a Trenchtown megszüntetésével pirruszi győzelmet aratott, de ez majd megbosszulja magát a frissen festett falakon látható még több graffitiben, a nemzetek közti incidensekben és a „nyugdíjasok városa” iránti megvetésben – nyilatkozta a fesztivál egyik rendszeres látogatója.

Ezzel ellentétben az Interetno Fesztivál a maga jól felépített marketingjével, vállalkozásokat megszégyenítő profizmusával és színességével nagyon is részévé vált Szabadka kulturális kínálatának. Arra már kevesen emlékeznek, mi volt az eredeti szándék és célkitűzés, milyen arculatot álmodtak meg az ötletgazdák a rendezvénynek, amit kezdetektől a Népkör MMK szervezett.

Az biztos, hogy eleinte a tűzijáték és a fanfárok nem voltak belekalkulálva a fesztivál arculatába. Egy időben a parádés, giccsbe hajló fesztiválmegnyitók és fesztiválzárók kötelező elemeivé váltak a város ilyen típusú rendezvényeinek, nem mentesült ettől a város film- és gyermekszínházi fesztiválja sem.

Sóhajtva és kicsit irigykedve legfeljebb annyit lehetett levonni következtetésképpen, hogy a Dužijanca esetében ez éppúgy elképzelhetetlen, mint mondjuk az EtnoFest esetében.

Az Interetno-szervezők egy korábbi nyilatkozatából megtudható, hogy egyrészt az „Interetno Fesztivál a CIOFF (Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége) tagja lett”, másrészt a fesztivál igazgatója együttműködési szerződést írt alá a százhalombattai Summerfest és a Nagyenyedi Nemzetközi Folklórfesztivál szervezőivel, „így a külföldi országok táncegyüttesei tulajdonképpen egy hónapos turnén vesznek részt, mert mindhárom rendezvényen fellépnek”. És az is kiderült, hogy amióta az Interetno Fesztivál a CIOFF tagja, már több dél-amerikai ország jelezte részvételi szándékát. Ebből érthető a fesztivál tartalma.

A Dužijanca nem fesztivál ugyan, de a város honlapján a fesztiválok között szerepel. Az elmúlt években a város attól volt hangos, hogy „Kié a Dužijanca”. Az éles hangú cikkek, kommentárok, a városi képviselő-testületig hatoló kulturálisnak semmiképpen sem tekinthető vita úgy oldódott meg, hogy megmaradt annak, ami volt: Dužijancának.

MILYEN FESZTIVÁLOK VÁROSA ÉS MELYIK SZABADKA?

A művészeti fesztiválok, mint a film és színházi fesztiválok – a gyermekszínházi mellett megkerülhetetlen a Kosztolányi Dezső Színház szintén állandó anyagi gondokkal küszködő, a városvezetés mostohagyerekének tartott, de az egyik legkedveltebb városi rendezvény a Desiré Fesztivál –, a rétegfesztiválok, mint a Jazzik és az EtnoFest, vagy a szintén hamvába holt Open Guitar Fesztivál, az újgenerációs sikertörténet, a Summer, pool, party, Palics szavakat ötvöző, magának a fesztiválnak a lényegét kifejező Summer3p fesztivál, ami ellentétben a szintén újgenerációsnak nevezett, de sok sebből vérző Trenchtownnal meg tudott kapaszkodni a palicsi homokban, a hagyományőrző nagyrendezvények, mint a Dužijanca, a város kulturális életének szellemiségében finom színfoltot jelentő, tavaly útjára indult és magára hagyott Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál mellett az Interetno Fesztivál egy olyan rendezvény, ami ötvözi a hagyományokra épülő, de egyben kommersz jellegű, látványos és szórakoztató elemekkel tarkított családi programokat és a gasztroélvezeteket, vagyis mindazt, amiért a vidéki városokban rajonganak az emberek. Remek nyár végi kikapcsolódást nyújt, amihez nincs szükség folyamatos odafigyelésre (mint a film vagy a színház esetében), nem szükséges a hasonló ízlésvilág (mint a zenei rétegfesztiválok esetében), viszont kiváló alkalom a találkozásokra és barátkozásokra, amit a zene és a különböző étel-italkínálat tesz még élvezetesebbé.

Szabadka kulturális arculata (és kínálata) sokféle ízlés, elképzelés, ötlet és kezdeményezés szintjén alakul, nyilván nincs ez másként más városok esetében sem. Ami Szabadkát egyedivé teszi, az a mindenütt jelen lévő generációs különbségek mellett a nemzeti közösségek erőteljes hagyományainak és kötődéseinek a kulturális életben is megnyilvánuló elvárása, a kortárs művészetek megmutatkozása iránti (réteg)igény, és a „nemzeti, vallási és politikai hovatartozástól független” fesztivál, mint az Interetno – ami ilyen szempontból nehezen értelmezhető.

Szabadkának nincs olyan fesztiválja, aminek kifejezetten magyar jellege volna – ez nem véletlenül alakult így, hanem tudatos várospolitika volt az 1992-ben életre hívott palicsi filmfesztivál, az 1994-ben útjára indított gyermekszínházi fesztivál óta. Ez mindenképpen találkozott a szabadkai magyarok nyitottságával, a különböző művészeti események, fesztiválok iránti érdeklődésével, ugyanakkor erősítette a község magyarlakta településeinek kisrendezvényei, falunapok, fokhagyma- és más rendezvények iránti igényt, aminek kielégítésére a pénzt a szervezők komoly erőfeszítések árán tudták/tudják csak megszerezni, számolatlan pályázat és kérvény útján.

Szabadka egy kisvárosban élő nagyváros, és ezt fesztiváljai, azok minősége, szervezési furcsaságai jól megmutatják. Egyebek mellett ezért is nagy szükség van arra, hogy elkészüljön a város kulturális stratégiája.

A stratégia világos irányvonalai mentén kerülhetőek el azok a sajtó által felvetett komoly problémák, mint a június elején megfogalmazottak, vagy az olyan elégedetlenség, mint ami például a minap megjelent az Interetno Fesztivál szervezői részéről – nem annyira a fesztivált magáénak tudó város, mint inkább az MNT Kulturális Bizottsága számlájára, noha annak a bizottságnak a nemzeti identitás őrzése, előmozdítása és fejlesztése szempontjából kell vizsgálnia a rendezvényeket, eldöntenie, mit támogat. Ilyen szempontból az Interetno Fesztivál elveszíti a versenyt a Gyöngyösbokrétával, a VIVE-vel, a Vajdasági Szólótánc Fesztivállal vagy a Gazdag Ággal szemben.

Szabadka fesztiváljai élnek, szerveződnek, alakulnak, fejlődnek, változnak, de mindenképpen ehhez a városhoz kötődnek, itt tudtak az igényeknek megfelelve, azokat kiszolgálva vagy éppen provokálva megmaradni. A harmónia, a kölcsönösség megkívánja a befejezett mondatokat, az egyenes beszédet, amiből mindenki tudja, azon túl, hogy a fesztiválja helyet kap egy felsorolásban, a mindenkori városvezetés mit gondol felőle.