2024. április 20., szombat

Nela Kuburović az új igazságügy-miniszter?

A szerb kormány épülete (Ótos András felvétele)

A szerb kormány épülete (Ótos András felvétele)

Belgrádi sajtóértesülések szerint Aleksandar Vučić kormányalakító ezekben az órákban tartja a koalíciós egyeztetések utolsó körét a Szerbiai Szocialista Párttal és a Vajdasági Magyar Szövetséggel, melyet követően az esti órákra kialakíthatja a leendő kormány tagjainak pontos névsorát, s közölheti azt a Szerb Haladó Párt elnökségi tagjaival. A Szerbiai Szocialista Párt elnökségi ülését holnap tartják meg, ezen Ivica Dačić pártelnök hivatalosan is tájékoztatni kívánja a párt vezetőségét arról, hogy a kormányban való részvétel mellett döntött, s elmondhatja, milyen szereppel rendelkeznek majd a szocialisták a leendő kabinetben.

A sajtóértesülések kapcsán Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a délután folyamán a vajdasági közszolgálati médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a legutóbb június elején tárgyalt a kormányról Vučićtyal, s a nyilatkozatadás pillanatáig nem kapott újabb meghívást egyeztetésekre. Mint közölte, pártja továbbra is államtitkári szinten kíván részt venni a kormány munkájában.

A Večernje novosti tudni véli, hogy Nikola Selaković eddigi igazságügyi miniszter nem marad ezen a tisztségen az új kormányban, sőt, az államigazgatási tárcát sem veheti át, ahogyan arról korábban olvasni lehetett. Az új információk szerint Nela Kuburović eddigi miniszterhelyettes veszi át az igazságügyek irányítását. Kuburović Szarajevóban született, Belgrádban a Jogtudományi Karon diplomázott kiváló eredménnyel 2005-ben. Egy évvel később a belgrádi Községi Bíróságon, 2008-tól a szerb kormányban dolgozott.