2024. április 18., csütörtök

„Minden a terv szerint halad”

A Prosperitati négy pályázati kiírás kapcsán hozott döntést a második pályázati ciklusban – A szerződéskötések következnek

A Prosperitati Alapítvány második pályázati ciklusában öt kiírás jelent meg, s ebből négyben születtek eredmények csütörtökön, ezeket tették közzé a pénteki nap folyamán. Juhász Bálintot, a Prosperitati ügyvezetőjét kérdeztük a részletekről.

– A döntéshozási folyamat a pályázatok átadási határideje után, tehát június elejét követően vette kezdetét. Formai és szakmai szempontból értékelték a kollégák az átadott pályázatokat. Az alapítvány igazgatóbizottsága foglalkozott a kiírásokkal és jelentkezésekkel, javaslatot fogalmazott meg, amelyet felterjesztett a budapesti döntéshozó testület elé: ez az eredmény megszületésének az útja – ismertette a procedurális részleteket Juhász.

A második körben most a többi között a turizmusfejlesztés kategóriájába tartozó, magánszállás-adók, egyesületek és nem kormányzati szervezetek turisztikai fejlesztéseire vonatkozó pályázatok esetében is döntés született, összesen 39 pályázó volt és 33 támogatást ítéltek oda valamivel több, mint 34 millió dinár értékben.

A vajdasági egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások kamattámogatás révén történő gazdasági fejlődésének elősegítése és versenyképességének növelése pályázati kiírásra 71 jelentkezés érkezett, 62 támogatást hagytak jóvá mintegy 75 millió dinár értékben. A földvásárlásra vonatkozó vissza nem térítendő támogatási pályázatra 198 pályázat érkezett, 189-et tudtak támogatni, 182 millió dinár értékben ítéltek oda támogatási összegeket. A vajdasági magyar mezőgazdasági termelők számára nagyobb hozzáadott értékű termékek létrehozására irányuló beruházások céljából kiírt pályázaton 106 pályázót tudtak támogatni összesen 77 millió dinárral.

– Az első kör pályázatait korábban lezártuk, a második kör is értékelésre került és most már a szerződéskötés folyamatába léptünk. Minden a tervek szerint halad – közölte lapunknak adott nyilatkozatában Juhász Bálint.