2024. április 20., szombat

Épül a Lidl

(Fotó: Bajtai Kornél)

(Fotó: Bajtai Kornél)

Megkezdte első kiskereskedelmi üzletének építését a német Lidl üzletlánc. Az objektum a Szegedi út és a Papp Pál utca sarkán kap helyet, mintegy 10 000 négyzetméteren. Eredetileg ezen a helyen egy izraeli befektető bevásárlóközpontja kapott volna helyet, akkor lettek itt ledöntve az épületek, és elkészültek a pláza látványtervei is, viszont a 2008-ban bekövetkező gazdasági válság okán ez a terv nem valósult meg, és azóta a terület üresen állt.

A Lidl korábban már jelezte, hogy Szabadkán első lépésben két üzletet szándékoznak nyitni, ezek egyike a nemrégiben megnyílt Shoppi bevásárlóközpontban lett volna, de nem készült el annak megnyitásáig. Információink szerint amiatt, mert a cég üzletpolitikája szerint egy országon belül egyszerre nyitják meg üzleteiket több városban is. A másik kiszemelt lokációjuk Szabadkán ez, ahol most megjelentek a markolók, felállítottak néhány építőbódét, és elkezdték a talajmunkálatokat. Nem hivatalos értesülések szerint a Lidl a Prozivka lakótelepen is érdekelt egy üzlet kiépítésében.

A Lidl a kiskereskedelmi üzletek mellett Stara Pazova közelében egy elosztóközpontot is épít, ahonnan a boltokat látják majd el áruval.