2024. március 29., péntek

Két vágányon az Agrokombinat részvényesei

Az eddigi egyesület mellett áprilisban egy újabb is alakult – Bűnvádi feljelentés a vállalat vagyonának elidegenítése miatt

Új részvényes egyesületet hoztak létre az Agrokombinat egykori részvényesei közül néhányan, akik elégedetlenek a Josip Ivanković vezette, 2004 óta működő egyesület munkájával. Ők az Agrokombinat Részvényeseinek Új Egyesülete néven áprilisban alakították meg és jegyeztették be társulásukat, nagyfényi székhellyel – számoltak be róla a Szolidaritás polgárok egyesülete helyiségeiben tartott tegnapi sajtótájékoztatón az új egyesület vezetőségi tagjai.

Olajos Nagy Miklós a Szolidaritás részéről elmondta, együttműködtek a régebb óta tevékeny egyesülettel, azonban ez sokszor egyoldalú volt. Arra is akadt példa, hogy egy sajtótájékoztatón az egyesület képviselője másképpen nyilatkozott, mint ők, így két gyűlést követően április 21-én megalakult az új egyesület. Olajos Nagy kiemelte, nem kívánnak megosztottságot, egy az érdekük, de úgy gondolják, az új egyesület hatékonyabb és sikeresebb lehet.

Grga Čović, az új egyesület közgyűlésének elnöke elmondta, az 1300 érintett részvényes közül eddig nagyjából kétszázan csatlakoztak hozzájuk, de nap mint nap jönnek további tagok is.

Eltelt úgy 12 év, hogy egyetlenegy bűnvádi feljelentést sem adtak át ilyen formában mint mi most, amit négy hónap alatt állítottunk össze, ez pedig tevékenységünk dinamikáját mutatja – magyarázta.

Az új egyesület az egykori mezőgazdasági nagyvállalat vagyonának eltulajdonítása ügyében tett bűnvádi feljelentést a gazdasági bíróságon. Olajos Nagy elmondta, nyolc feljelentést tettek korábban, amelyek közül egyik esetben sem indult eljárás, ezért az őket segítő jogászcsapat javaslatát elfogadva úgy döntöttek, módosítanak tevékenységük módján, és konkrét ügyekkel, konkrét bizonyítékokkal fordulnak az igazságügyi szervekhez. A jogászcsapatról elmondta, szerepelnek benne olyan személyek, akik kiharcolták, hogy a Hódsághoz tartozó Ratkovón visszaszolgáltassanak 1200 hektárnyi szövetkezeti vagyont, elsőként Szerbiában, tehát olyan jogászokról van szó, akik az ilyen ügyekben komoly tapasztalattal rendelkeznek.

A mostani feljelentést az új egyesület adta át, a vádlott a Matijević húsipari vállalat, amelyet a vállalat vagyona egy részének eltulajdonítása ügyében perelnek.

Röviden a történtek kronológiája: 2004 októberében a gazdasági bíróság végzést hozott a csődeljárás elindításáról, és ekkor nevezték ki csődgondnokká Somogyi Sándort. 2006-ban elfogadták a vállalat átszervezési tervét, majd három évvel később ennek módosítását. 2011 márciusában a terv végrehajtását leállították, és csődöt jelentettek. Ezt követően, decemberben jelent meg a hirdetés a vállalati vagyon eladásáról, majd a következő év januárjában az Agrokombinat csődgondnoka és a Matijević húsipari vállalat megkötötték az adásvételi szerződést a hirdetésben szereplő vagyon eladásáról, így összesen 1278 hektárnyi ingatlan, föld és objektum került a húsipari gyár tulajdonában. Ezek a Nagyfény, Békova és Györgyék kataszteri községek területén találhatóak – foglalta össze Olajos Nagy. Mint magyarázta, a bűnvádi feljelentés tárgya ezután következett, ugyanis 2012 márciusában a két fél aláírta az adásvételi szerződés 1-es számú függelékét, amelynek köszönhetően további vagyon került a Matijević húsipari vállalat tulajdonába.

A csődgondnok a szóban forgó vagyont térítésmentesen vitte át a Matijević gyár tulajdonába, amivel csökkentette a csődtömeg értékét, és ezzel jelentős kárt okozott a részvényeseknek – magyarázta Olajos Nagy, hozzátéve, beadványukban követelik ennek az adásvételi ügyletnek a megsemmisítését, mert az szerintük jogellenesen lett végrehajtva.

Bejelentette, mintegy 100 oldalnyi konkrétumuk van, amelyekkel ezeket és egyéb más szabálytalanságokat tudnak bizonyítani, és feltette a kérdést, hogy mire várt mindeddig az alapfokú ügyészség, és ki a felelős a gazdasági bíróságon amiatt, hogy ezek az ügyek állnak.