2024. április 19., péntek

A Tiszán hajózik a Reka regatta

Ma érkeznek Zentára a kishajók, holnap pedig Magyarkanizsán éjszakáznak

A hajózás negyedik napján, kedden délután hajózott be Törökbecsére a Reka nevű regatta. Szerbia egyik legnagyobb szervezett hajózási túráján 70 kishajó vesz részt, amelyek a Dunán, a Tiszán és a Begej folyón, valamint a DTD-csatornán közlekednek.

– Ez már a negyedik Reka elnevezésű regatta, és az idén első alkalommal nemzetközi a program. Hetven kishajón több mint 200 személy tart velünk. A 15 nap alatt minden nap máshol kötünk ki, de Szegeden három napot fogunk időzni. Az utazás végén azok, akik kitűntek valamivel a csapatból, szerény jutalomban részesülnek – tudtuk meg Dragana Zorić Stanojkovićtól, Stara Pazova idegenforgalmi irodájának az igazgatójától.
A regattára a legtöbben Belgrádból és Újvidékről érkeztek, de sokan útközben csatlakoznak a csapathoz. A regatta útvonala egyébként minden évben más, de az közös bennük, hogy azokon a helyeken, ahol kikötnek éjszakára, a versenyzők megtekintik a települések nevezetességeit is. Mindenhol nagy örömmel fogadják őket, Törökbecsén a napokban tartott babfesztivál apropóján babot kaptak vacsorára a főzőverseny részvevőitől.
A regatta hétfőn startolt Stari Banovciból, ahova Szeged érintésével augusztus 13-án érkezik vissza. Két hét alatt alatt a regatta résztvevői a kishajóval 420 kilométer utat tesznek meg, és 13 állomáson kötnek ki. Törökbecséről tegnap reggel indultak tovább Mohol felé, ahonnan ma érkeznek meg Zentára.